A Ferrari levelet írt az FIA-nak, tudni akarják, miért szabályos a Racing Point - F1VILÁG.HU

A Ferrari levelet írt az FIA-nak, tudni akarják, miért szabályos a Racing Point

HIRDETÉS
Miután a Renault ismételten óvást nyújtott be a Racing Point autója ellen, a Ferrari is arra kéri az FIA-t, tisztázzák, hogy az istálló miért felel meg a sportszabályzatnak.
Lance Stroll, Racing Point RP20 leads Sebastian Vettel, Ferrari SF1000

A Ferrari levelet írt az FIA-nak és a Forma-1 vezetőségének, amelyben a Forma-1 Sportszabályzatnának 6. sz. mellékletére hivatkozik: ebben az szerepel, hogy egy csapat a listázott elemek esetében kötelezően saját tervezést kell alkalmazzon. 

A Renault a Stájer, a Magyar, valamint a Brit Nagydíjat követően is óvást nyújtott be a Racing Point autója ellen, szerintük ugyanis versenygépük nem szabályos, a fékcsatorna terveit megkaphatták a Mercedestől, ami tilos.

Az istálló idei autója kísértetiesen hasonlít a Mercedes tavalyi ezüstnyilára, ám a csapat állítja, nem kapott terveket a motorszállítójától. 

A Ferrari mellett a McLaren is támogatja az óvást: „A csapatok többségének nem tetszik, amit a Racing Point csinál” – nyilatkozta a McLaren ügyvezetője, Zak Brown. 

„Hogy ez legális-e, vagy nem, azt az FIA-nak kell eldöntenie, de ez szembemegy a Forma-1 szellemiségével. Mindig volt bizonyos mértékű másolás, de ők elismerték, hogy lemásolták valakinek az autóját.”

„A többségünk egyetért abban, hogy a Forma-1-nek nem ilyennek kell lennie, szóval szabályokat kell írnunk erre” – folytatta Brown. 

A Ferrari szerint zavarba ejtő az FIA magyarázata, mely szerint ellátogattak a gyárba, és követték a folyamatot, amely során elkészítették az RP20-ast, és szerintük az megfelel a szabályoknak. 

Miután a csapatok egyetértenek abban, hogy a Racing Point a gyakorlatban a Mercedes „ügyfélautója”, és ha ez tiltott, akkor a teljes Concorde Egyezményt át kell nézniük. 

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!