Friss hírek

A Ferrari még nem döntött a KERS bevetéséről

A Ferrari vezetése továbbra sem döntött arról, beveti-e kinetikus energiatároló rendszerét (KERS) a szezon kezdetén, ugyanis először bizonyosságot kell szerezni arról, hogy annak használata valós előnyt jelent-e a versenyeken.

A Ferrari vezetése továbbra sem döntött arról, beveti-e kinetikus energiatároló rendszerét (KERS) a szezon kezdetén, ugyanis először bizonyosságot kell szerezni arról, hogy annak használata valós előnyt jelent-e a versenyeken.

Az olasz csapat hétfőn, a mezőnyben elsőként mutatta be vadonatúj autóját, ami a cég 60 éves forma-1-es jubileumának tiszteletére az F60-as kódszámot kapta.

Az idei modell, ami az új aerodinamikai szabályok miatt, külsejét tekintve is eltér elődjétől, természetesen úgy lett kialakítva, hogy alkalmas legyen a hibrid rendszer befogadására, sőt az már helyet is kapott az autóban és megtette első köreit.

A Ferrari vezetése korábban már többször megerősítette, hogy le vannak maradva az új eszköz fejlesztésével, mi több, a tavalyi év végén az is felmerült, hogy egy B tervet készítenek, arra az esetre, ha netán nem készülnének el a szezonnyitóra.

A csapat vezetője, Stefano Domenicali a bemutató napján elmondta, először is bizonyosságot kell szerezniük arról, hogy a KERS használata valóban előnyt jelent-e számukra a versenyeken, és csak azután döntenek majd annak éles bevetéséről.

“Mikor bizonyosságot szerzünk arról, hogy a KERS rendszer használata valós előnnyel jár, és hozza az elvárt szintet, akkor azt be kell vetnünk” – mondta a szakember. “A maximális teljesítmény elérése kell, hogy legyen a célunk, ha bajnokságot akarunk nyerni.”

“Mindazonáltal arra kell törekednünk, hogy egy minden tekintetben megbízható autónk legyen, hiszen a tavalyi évben nagyot buktunk ennek hiánya miatt. Továbbá ki szeretnénk aknázni a KERS-ben rejlő potenciált, és mielőbb megoldást találni az összes megbízhatósági problémára.”

Egyesek szerint – a szezonközi tesztek betiltása miatt –, aki nem készül el a hibrid rendszerrel a szezonnyitóra, az lemondhat annak használatáról az idei szezonban.

Domenicali azonban ennél optimistább: “Erre a felvetésre se igennel, se nemmel nem tudok válaszolni, mert először meg kell néznünk, milyen teljesítménybeli előnnyel jár a rendszer használata. Azonban annyit megígérhetek, hogy megpróbálunk a lehető leghamarabb elkészülni mindennel.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

Ezeket is ajánljuk!

További hírek

A Ferrari még nem döntött a KERS bevetéséről
Fotók: Ocon pályára vitte az Alpine új autóját
Vettel: A sprintfutam csak a problémák foltozgatása
Az Aston Martin szeretné a legjobbat kihozni Vettelből
Vettelék már holnap pályára viszik az új Aston Martint