Orosz Nagydíj

A Ferrari megerősítette, csatlakozhat az IndyCar mezőnyéhez

Charles Leclerc, Ferrari
Fotó: Scuderia Ferrari
A Ferrari Forma-1-es csapatát irányító Mattia Binotto megerősítette, az olasz autógyártó vizsgálja annak lehetőségét, hogy akár már 2022-ben csatlakozzon az IndyCar mezőnyéhez.

A szakember a Sky Sport Italiának adott interjút a minap, ebben beszélt arról, Maranellóban jelenleg is dolgoznak azon, hogy a Forma-1 mellett találjanak olyan bajnokságokat, melyekben megfelelően tudnék képviselni az ágaskodó paripát.

Ennek egyik legfőbb oka, hogy a Forma-1-ben hamarosan költségvetési plafont vezetnek be, tehát számos szakember jövőjéről kell döntést hozniuk.

„A Ferrarinál úgy érezzük, hogy felelősséggel tartozunk munkavállalóink felé, és szeretnénk megbizonyosodni arról, hogy lesz munkahelyük a jövőben” – mondta Binotto.

„Ezért kezdtünk bele alternatív programok kiértékelésébe, és megerősíthetem, hogy vizsgáljuk az IndyCarban való szereplés lehetőségét, mely széria jelenleg jelentősen eltér az F1-től. 2022-re viszont a tervek szerint változnak a széria szabályai [bevezetik a hibrid motorokat]. Figyeljük továbbá a hosszú távú autóversenyek világát, és egyéb sorozatokat is. Megpróbáljuk a legjobb döntést meghozni.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

HIRDETÉS

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Hozzájárulok, hogy az F1VILAG.HU hírlevel(ek)et küldjön számomra, és közvetlen üzletszerzési céllal megkeressen az általam megadott elérhetőségeimen saját vagy üzleti partnerei ajánlatával:*
Hozzájárulok (Az adatkezelés részletei »)

Ezeket is ajánljuk!

HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS