A Ferrari nem bánja, hogy nem csapott le Alonsóra - F1VILÁG.HU

A Ferrari nem bánja, hogy nem csapott le Alonsóra

HIRDETÉS

A Ferrari elnöke, Luca di Montezemolo elmondta, csapata annak ellenére sem bánja, hogy visszautasította Fernando Alonso szolgálatait, hogy a spanyol visszatért régi formájához, és fantasztikusan teljesített az elmúlt versenyeken.

A Ferrari elnöke, Luca di Montezemolo elmondta, csapata annak ellenére sem bánja, hogy visszautasította Fernando Alonso szolgálatait, hogy a spanyol visszatért régi formájához, és fantasztikusan teljesített az elmúlt versenyeken.

A Renault kétszeres világbajnoka nem titkolta, hogy szívesen versenyezne a Ferrari színeiben, ám az olaszok úgy döntöttek, maradnak a Raikkönen Massa párosnál a következő két évben.

Bár Raikkönen igen gyenge szezont teljesített, ugyanis képtelen volt kihozni a maximumot az F2008-as modellből, di Montezemolo biztos abban, hogy csapata jól döntött, mikor meghosszabbította a finn szerződését.

“Négy évvel ezelőtt lehetett volna téma (Alonso szerződtetése), azonban most elégedett vagyok a jelenlegi helyzettel” – mondta az elnök a Gazzetta dello Sportnak adott nyilatkozatában.

“Most egy másik versenyzővel próbáljuk megszerezni az egyéni bajnoki címet, mint a tavalyi évben, és mindketten azon vannak, hogy megvédjük első helyünket a konstruktőrök versenyében.”

“Ha valamivel nincs problémánk, akkor az a versenyzői felállásunk. Attól eltekintve, hogy Raikkönen számára nem volt túl sikeres a bajnokság második fele, Massa fantasztikus munkát végzett az egész idényben.”

Bár a McLaren brit versenyzője Lewis Hamilton hét pontos előnnyel érkezhet meg a szezonzáró Brazil Nagydíjra, di Montezemolo úgy gondolja, hogy a bajnoki címért folytatott küzdelemnek még koránt sincs vége.

“Nagyon sajnálom, hogy Kínában idei leggyengébb teljesítményünket nyújtottuk” – magyarázta az elnök. “Azonban így is vezetjük a konstruktőrök versenyét, és ha sikerül megnyernünk, akkor azt írhatjuk az autóinkra, hogy ’világbajnok’.”

“Célom az volt a szezon elején, hogy tíz év alatt sikerüljön megszereznünk nyolcadik vb-címünket, ami eddig senkinek sem sikerült.”

Ami pedig az egyéni bajnokságot illeti, di Montezemolo a következőket mondta: “Számos lehetőséget elbuktunk, és több megbízhatósági problémánk is volt, de még így is ott vagyunk az élen.”

Hirdetés

“Amíg a szezonzárón el nem dől a bajnoki cím sorsa, addig reménykedhetünk abban, hogy gólt szerezhetünk a kilencvenedik percben. Hiszek a csapatban, Kimi mindenben a segítségünkre lesz, Massa pedig jó formában van, és hazai pályán versenyezhet.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!