A Ferrari nem mondott le a három autó indításáról - F1VILÁG.HU

A Ferrari nem mondott le a három autó indításáról

HIRDETÉS

Luca di Montezemolo elmondta, hogy továbbra sem mondott le arról, hogy kettő helyett három autót indítsanak a csapatok a versenyeken, és enyhítsenek a szezonközi tesztkorlátozáson a jövőben a Forma-1-ben.



A Ferrari elnöke, Luca di Montezemolo elmondta, hogy továbbra sem mondott le arról, hogy kettő helyett három autót indítsanak a csapatok a versenyeken, és enyhítsenek a szezonközi tesztkorlátozáson a jövőben a Forma-1-ben.

Az olasz szakember mindezt a Ferrari keddi médiavacsoráján mondta el a hazai újságíróknak, ugyanis véleménye szerint sokkal jobb lenne a Forma-1-nek, ha nem az új csapatokkal töltenék fel a mezőnyt, hanem engedélyeznék a harmadik autó indítását a nagyobb csapatoknak.

„Hogy mi a véleményem a kiscsapatokról? Őszintén szólva úgy érzem, sokkal jobb lenne, ha lehetőséget biztosítanának a harmadik autó indítására, ahelyett, hogy olyan autókat kellene látnunk a mezőnyben, melyek még talán a GP2-ben is szenvednének” – mondta a Ferrari elnöke, aki már korábban is hangot adott nemtetszésének ebben az ügyben.

„Ez egy olyan ötlet, amit semmiképpen sem szabad elvetnünk, és újból elő kell vennünk a jövőben, mert azt gondolom, hogy így lehetne még izgalmasabbá és látványosabbá tenni a versenyeket a Forma-1-ben.”

Di Montezemolo a szezonközi teszttilalom feloldását is ésszerűnek tartaná, hiszen technikai sport lévén, a tesztek szerves részét kellene, hogy képezzék az F1-nek.

„A Forma-1 az egyedüli olyan sport, ahol esély sincs a gyakorlásra” – magyarázta. „Ez olyan, mintha arra kérnéd a Real Madrid, a Milan, vagy az Inter játékosait, hogy stopli nélküli cipővel játszanak, és ne gyakoroljanak a Bajnokok Ligája előtt.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

A Ferrari nem mondott le a három autó indításáról
Az F1-es Kínai Nagydíj sprintfutamának rajtrácsa
Gumielőnyben lehet a Ferrari a szombati sprintfutamon
Sainz már most tudja, min akar változtatni az autón az időmérőre
Ötszörös pénzt fizet a fogadóiroda Norris sprintgyőzelmére! (x)

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!