Friss hírek

A Ferrari nem sajnálná motorjait a Red Bulltól

A Ferrari csapatfőnöke, Maurizuo Arrivabene elmondta, hogy csapatának semmi problémája nem lenne azzal, hogy motort kell szállítania a rivális Red Bullnak jövőre.


A Ferrari csapatfőnöke, Maurizuo Arrivabene elmondta, hogy csapatának semmi problémája nem lenne azzal, hogy motort kell szállítania a rivális Red Bullnak jövőre.

Azzal, hogy a Red Bull készen áll szakítani a Renault-val és a Mercedes kizárta, hogy motort szállítson nekik, az energiaital-gyárosoknak egyetlen opciójuk maradt 2016-re, mégpedig a Ferrari.

Arrivabene, akinek csapata jelenleg a Saubernek és a Manornak szállít egységeket, elmondta, hogy nem tart attól, hogy egy partneri kapcsolattal maguk alatt vágnák a fát és túlságosan megerősítenék riválisukat.

„Nagyon nehéz más emberekről beszélni” – mondta a szakember. „Elméletben nagyon nagy neveik vannak, Adrian Newey, mint főtervező, és könnyű azt gondolni, hogy ha egy versenyképes motort adunk nekik, akkor egy ijesztő karosszériát építenek, ami azt jelenti, hogy nagyon erősek lesznek.”

„Ami a csapatomat illeti, a mérnökeim és aerodinamikai szakembereim értik a dolgukat. Emiatt sem félek, és a versengés mindenképpen jó dolog.”

„Azonban nincsen semmi problémám azzal, hogy egy másik csapatnak motort szállítunk és nem is aggódom a versengés miatt, míg el nem kezdődött.”

„Ez nem a megfelelő hozzáállás és a Ferrari sem ezt képviseli. Mindenkivel harcban vagyunk.”

Egyelőre az sem tiszta, hogy a Red Bull partnercsapata, a Toro Rosso milyen motorral indul jövőre, jóllehet érvényes szerződése van a Renault-val 2016 végéig.

Az olasz gárda egyébként 2007 és 2013 között a Ferrari egységeit használta, és remek kapcsolatot ápolt a Scuderiával.

A Mercedes döntése, miszerint elzárkózik a Red Bull kiszolgálása elől, megnyithatja az utat a Manor előtt, így a kiscsapat a Ferrari motorokat akár Mercedesre is cserélheti a jövő évben.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

Ezeket is ajánljuk!

További cikkek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!