A Ferrari nem támogatja a Római Nagydíjat - F1VILÁG.HU

A Ferrari nem támogatja a Római Nagydíjat

HIRDETÉS
HIRDETÉS

A Ferrari vezetése úgy gondolja, hogy nincs hely a versenynaptárban két olasz futamnak, jóllehet az elmúlt hónapokban egyre több helyen hallani, hogy Roma készen áll egy utcai verseny megrendezésére a jövőben.


A Ferrari vezetése úgy gondolja, hogy nincs hely a versenynaptárban két olasz futamnak, jóllehet az elmúlt hónapokban egyre több helyen hallani, hogy Roma készen áll egy utcai verseny megrendezésére a jövőben.

Az Olasz Nagydíjnak helyet adó Monza az idei évben hosszabbította meg szerződését a 2016-os idény végéig, és azzal, hogy jövőre érkezik az Indiai Nagydíj, azt követően pedig az Amerikai- és az Orosz Nagydíj, egyre kisebb az esélye annak, hogy egy ország két megmérettetést rendezzen egy adott évben.

A Ferrari csapatfőnöke, Stefano Domenicali éppen ezért úgy gondolja, hogy el kellene vetni a Római Nagydíj megrendezésének ötletét, jóllehet az elmúlt években már a pálya vonalvezetésére is tettek javaslatokat, ami sokak tetszését elnyerte.

„A mi álláspontunk nagyon egyszerű” – mondta a szakember. „A sportágunk folyamatosan új országok felé nyit, és egyre több helyszínen rendeznek versenyeket, amiben minden csapat egyetért, és amivel teljes mértékben elégedett.”

„Éppen ezért egyszerűen semmi esély nincs arra, hogy egy nemzet két versenyt is rendezzen a jövőben. Nem a csapatok döntése, hogy hol legyen verseny, ezt a kereskedelmi jogtulajdonos dönti el. Minden más csak puszta spekuláció.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!