A Ferrari Silverstone-ban is dobogóért harcolna - F1VILÁG.HU

A Ferrari Silverstone-ban is dobogóért harcolna

HIRDETÉS

A Ferrari csapatfőnöke, Stefano Domenicali reméli, hogy a jövő hétvégi Brit Nagydíjon is olyan versenyképesek tudnak majd lenni, mint az elmúlt versenyeken, noha tisztában vannak azzal, hogy a silverstone-i pálya kevésbé fekszik a csapat versenyautójának.


A Ferrari csapatfőnöke, Stefano Domenicali reméli, hogy a jövő hétvégi Brit Nagydíjon is olyan versenyképesek tudnak majd lenni, mint az elmúlt versenyeken, noha tisztában vannak azzal, hogy a silverstone-i pálya kevésbé fekszik a csapat versenyautójának.

A Ferrari számára jól alakult a vasárnapi Európa Nagydíj, Fernando Alonsót ugyanis másodikként intette le a kockás zászló, így ismét dobogóra állhatott, míg Felipe Massa az ötödik helyen fejezte be a viadalt.

Domenicali a futamot követően elmondta, a Ferrarinak mindig a győzelem a célja, azonban most úgy érzi, elégedettek lehetnek az eredménnyel, hiszen képesek voltak harcba szállni a Red Bull Racing alakulatával.

„Az egyetlen célunk a győzelem kell, hogy legyen – mert hiszen mi vagyunk a Ferrari -, ma viszont, mindent összevetve elégedettek lehetünk ezzel az eredménnyel” – nyilatkozta a csapatfőnök.

„Izgalmas és kiegyenlített küzdelmet láthattunk: Fernando és Felipe nagyszerű versenyt futott, egészen a leintésig küzdöttek riválisaikkal. Az egyetlen negatív Felipe második bokszkiállása volt, mely miatt elveszítette az esélyt arra, hogy megküzdjön Hamiltonnal a negyedik helyért. De még így is erős versenyt futott, különösen a rajtnál remekelt, amikor két helyet tudott javítani és támadni tudta Webbert.”

A szakember hozzátette, mindent megtesznek azért, hogy tovább javítsanak versenyautójuk teljesítményén, és bíznak abban, hogy Silverstone-ban is erősek lesznek majd jövő hétvégén – annak ellenére, hogy a brit aszfaltcsík nem igazán kedvez az idei modellnek.

„Most tovább kell folytatnunk az autó fejlesztését, hogy felkészüljünk Silverstone-ra, ahol szeretnénk, ha megerősítést nyerne az a fejlődés, amit elértünk, egy olyan pályán, ami kevésbé fekszik a 150° Italiának.”

„Emellett lesznek technikai változások is, melyet az FIA követel meg a kipufogók használatának tekintetében, és ami vagy megváltoztat mindent, vagy sem: mindenki veszíteni fog egy kicsit a teljesítményéből, tehát érdekes lesz látni, hogy ki fizeti meg a legnagyobb árat.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!