A Ferrari szerint az időmérőn kell javítaniuk - F1VILÁG.HU

A Ferrari szerint az időmérőn kell javítaniuk

HIRDETÉS

Az időmérő edzések utolsó szakaszában nyújtott teljesítményén javítana a Ferrari alakulata, a csapatfőnök Stefano Domenicali szerint ugyanis ez szükséges ahhoz, hogy futamgyőzelmekért harcoljanak a szezon második felében.


Az időmérő edzések utolsó szakaszában nyújtott teljesítményén javítana a Ferrari alakulata, a csapatfőnök Stefano Domenicali szerint ugyanis ez szükséges ahhoz, hogy futamgyőzelmekért harcoljanak a szezon második felében.

Felipe Massa a negyedik, Fernando Alonso pedig csak az ötödik rajthelyet szerezte meg a hétvégi Magyar Nagydíjon, utóbbi versenyző végül a harmadik helyen fejezte be a vasárnapi futamot.

Stefano Domenicali, a Ferrari csapatfőnöke úgy nyilatkozott, az egykörös teljesítményen kell javítaniuk, hiszen autójuk önmagában elég erős ahhoz, hogy harcba szálljanak a Red Bull Racinggel.

„Azt hiszem, most már olyan helyzetben vagyunk, hogy versenytempó tekintetében igencsak jók vagyunk” – fogalmazott a szakember.

„Ezen a hétvégén nagyon sok minden megváltoztathatta volna az eredményt, teljesítmény tekintetében azonban javulnunk kell az időmérő utolsó szakaszában, mert ez a terület olyasvalami, ahol még nem vagyunk ott.”

„A versenytempó egyáltalán nem rossz, és ezek a körülmények [a hűvös idő és a nyirkos pálya] tökéletes a McLaren autóinak és versenyzőinek. Ha viszont megnézzük az elmúlt négy futamot, láthatjuk, hogy különbözőek voltak a körülmények, soha nem voltak könnyűek, Fernando mégis mindenkinél több pontot szerzett.”

Arra a kérdésre, hogy mi okozza az időmérős gyengélkedést, Domenicali így felelt: „Szerintem egyszerűen nem tudjuk kihozni a legtöbbet magunkból, függetlenül a versenyzőktől.”

A csapatfőnök hozzátette, biztos abban, hogy amint kedvezőbb időjárási körülmények – tehát melegebb pályahőmérséklet – áll majd rendelkezésükre, sokkal jobb esélyeik lesznek a jó eredmények elérésére.

„Előbb vagy utóbb megérkezünk a melegebb pályákra. Ez nyilván hatással van a teljesítményünkre, mindenekelőtt akkor, amikor a gumik felmelegítésével kell foglalkoznunk. Lesznek melegebb helyszínek, nekünk pedig meg kell bizonyosodnunk arról, hogy továbbra is keményen fejlesztjük az autót.”

Hirdetés

„A bajnokságban nehéz dolgunk van, viszont nyilvánvalóan megpróbálhatunk nyerni a következő versenyeken, aztán majd meglátjuk. Talán Sebastian küszködik egy kicsit majd, nehéz megmondani, de remélem. Ha pedig képesek leszünk harcba szállni velük, akkor matematikailag még minden nyitott.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!