A Ferrari szerint zavarba ejtő az FIA döntése - F1VILÁG.HU

A Ferrari szerint zavarba ejtő az FIA döntése

HIRDETÉS

Bár a Ferrari hivatalosan nem nyilatkozott az ügyben, weboldalán közölt cikkében reflektált az FIA döntésére, miszerint a Mercedes figyelmeztetéssel, illetve a júliusi fiatal versenyzői tesztről való eltiltással megúszta a titkos tesztet, amit a Pirellivel karöltve hajtott végre még Barcelonában.


Bár a Ferrari hivatalosan nem nyilatkozott az ügyben, weboldalán közölt cikkében reflektált az FIA döntésére, miszerint a Mercedes figyelmeztetéssel, illetve a júliusi fiatal versenyzői tesztről való eltiltással megúszta a titkos tesztet, amit a Pirellivel karöltve hajtott végre még Barcelonában.

„Zavarba ejtő azt látni, hogy a bűnös fél szinte büntetlenül megúszta az ügyet, mellyel sportszerűtlen előnybe került a többiekkel szemben” – volt olvasható a csapat honlapján.

„Senki ne mondja azt, hogy három nap egymagad Barcelonában ugyanaz, mint kilenc másik csapattal Silverstone-ban, egy sor fiatal versenyzővel egy olyan térségben, ahol a nyár közepén is igencsak változékony az időjárás.”

„Nem beszélve arról, hogy mi lett volna abban az esetben, ha ez az egész ügy a fiatal versenyzőknek fenntartott teszt után kerül reflektorfénybe, akkor mi lett volna a büntetés? Talán megtiltották volna nekik, hogy az év végén partit tartsanak?”

A Ferrarinak abból is elege van, hogy büntetlenül lehet szabálytalankodni, maximum az lesz a szankció, hogy az adott csapatnak a következő versenyre módosítania kell bizonyos elemeit.

„Kezd egy kissé unalmassá válni az, ahogy a dolgok mennek a Forma-1-ben: hibázol, illegális elemmel versenyzel, aztán csak annyit mondanak, hogy a következő versenyre módosíts azon, ezt nem egyszer láthattuk az elmúlt időben.”

„Mindez arra ösztönözheti a csapatokat, hogy ha nem úgy alakul a szezon eleje számára, ahogy azt szerette volna, szervezzen egy titkos tesztet, jó időben jó helyen, maximum ki kell majd hagynia egy későbbi tesztet, amire mindennel végez is. Mit gondolnak?” –tette fel a költői kérdést a Ferrari.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!