Friss hírek

A Ferrari visszatér az elektronikus nyalókához

A Ferrari készen áll arra, hogy visszatérjen elektronikus boxutcai jelzőrendszeréhez, ami tönkretette Felipe Massa versenyét Szingapúrban, és nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a brazil pilóta elbukja a bajnoki címet a tavalyi esztendőben.

A Ferrari készen áll arra, hogy visszatérjen elektronikus boxutcai jelzőrendszeréhez, ami tönkretette Felipe Massa versenyét Szingapúrban, és nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a brazil pilóta elbukja a bajnoki címet a tavalyi esztendőben.

Az olasz alakulat a tavalyi szezon kezdete óta használta saját fejlesztésű rendszerét, ami egészen a Szingapúri Nagydíjig bejött neki, mikor a berendezést működtető szakember hibázott, és korán adott zöld jelzést Massának, aki – mivel nem volt fizikai korlát előtte – azonnal kilőtt.

A brazil versenyző tőből kiszakította az üzemanyagtöltő csövét, amit a boxutca végéig magával húzott, ahol leparkolt és megvárta, míg lefeszítik azt az autójáról.

Emiatt pedig elúszott számára az addig biztosnak hitt futamgyőzelem, és az azzal járó tíz pont, ami jól jött volna számára a végjátékban, ugyanis mindössze egy ponttal maradt csak le a bajnoki címet bezsebelő Lewis Hamiltontól.

Bár a Ferrari vezetése elégedett volt magával a jelzőrendszerrel, Domenicali az eset után nem sokkal elmondta, csapata visszatér a tradicionális nyalóka használatához, hogy ezzel is csökkentse a feszültséget a boxkiállások alkalmával a szezon utolsó három versenyén.

“Ebben az időszakban nagy higgadtságra van szükségünk, éppen ezért úgy gondoljuk, jobb, ha visszatérünk a régi nyalókás rendszerhez” – mondta a szakember még októberben.

“Annak ellenére, hogy a jelzőrendszer fontos teljesítménybeli előnyt jelent számunkra, ebben a periódusban sokkal fontosabb az, hogy az autó körül dolgozók biztonságban érezzék magukat ezekben a feszült pillanatokban.”

A Ferrari a szezon után komoly vizsgálatokba kezdett, hogy kielemezze, milyen hátulütői lehetnek a rendszernek, illetve miként lehet azokat kiküszöbölni, hogy az bevethető legyen a következő szezonban.

A szakemberek ez idő alatt lázasan dolgoztak azon, hogy javítsanak a rendszer szoftverén, és az egész folyamaton, így most már abszolút biztosak abban, hogy a beépített biztonsági rendszerrel többé nem fordulhat elő olyan, hogy idő előtt zöld jelzést kapjon a versenyző.

“Kielemeztük a 2008-as hibákat, és javítottunk a rendszeren” – mondta a Ferrari csapatmenedzsere, Luca Baldisserri az olasz La Stampa c. lapnak. “Egy elektronikus program megakadályozza, hogy az autó zöld jelzést kapjon, mikor még csatlakoztatva van az üzemanyagtöltő csöve.”

A Ferrari szóvivője a következőkkel folytatta az autosport.com-nak: “Megerősíthetem, hogy használni szeretnénk a rendszert a következő idényben. Hamarosan leteszteljük a módosításokat, és meglátjuk, miként haladunk.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

Ezeket is ajánljuk!

További hírek