A Ferrari visszavágásra készül Kanadában - F1VILÁG.HU

A Ferrari visszavágásra készül Kanadában

HIRDETÉS

A Ferrari csapatvezetője, Stefano Domenicali biztos benne, hogy az olasz gárda kiváló teljesítményt fog nyújtani a következő versenyen Kanadában, miután a vártnak megfelelően, erősnek bizonyult az eddig mumusnak tartott Monacóban.

A Ferrari csapatvezetője, Stefano Domenicali biztos benne, hogy az olasz gárda kiváló teljesítményt fog nyújtani a következő versenyen Kanadában, miután a vártnak megfelelően, erősnek bizonyult az eddig mumusnak tartott Monacóban.

A maranellói bázisú alakulat az első sorba kvalifikálta magát az időmérőn Monacóban, ahol az elmúlt években küszködött, és nem tudta felvenni a versenyt riválisaival.

A Ferrari vezetése a hétvégén látottak alapján biztos benne, hogy minden típusú pályán jól teljesít majd az F2008-as, és a következő futamnak helyet adó Montrealban is erősek lesznek, ahol tavaly nem sikerült felvenniük a versenyt a McLarennel.

“Természetesen könnyebb mondani bizonyos dolgokat, mint azokat véghezvinni. A felkészülésünk jól sikerült, magabiztosak vagyunk, és bízunk benne, hogy más lesz az idei év, mint a tavalyi” – mondta Domenicali.

“Optimistán várjuk Kanadát, mert mindenünk megvan ahhoz, hogy jól szerepeljünk, azonban nem bízhatjuk el magunkat, mert ellenfeleink mindig is erősek voltak. Viszont nem szabad elfelejtenünk, hogy az eddigi hat versenyből négyet megnyertünk, ami nagyon fontos. A bajnokság azonban nagyon hosszú, így még bármi megtörténhet.”

Domenicali ugyanakkor azt is elmondta, hogy véleménye szerint Felipe Massa megnyerhette volna a Monte-Carlói Nagydíjat, ha a Ferrari nem dönt rosszul a stratégia megválasztásakor.

“Száz százalékosan biztos vagyok benne, hogy megnyerhette volna a versenyt, elég csak az első körökben mutatott teljesítményére visszaemlékezni, pedig akkor nagyon rosszak voltak a körülmények.”

“Kockáztattunk a stratégiát illetően, mert a radarképünk azt mutatta, további esőre van kilátás, éppen ezért egy újabb szett intrmediate gumit tettünk fel autójárta, hogy felkészüljünk az újabb esőre. Azonban sajnos ez nem történt meg, így Hamilton előnybe került, és akkora előnyt tudott gyűjteni, hogy visszaállhatott az élre.”

“Rengeteg olyan tényező volt, amit nem tudtunk irányítani, így az eredmények nem feltétlenül tükrözik a valós erőviszonyokat az élen” – tette hozzá a Ferrari csapatvezetője.

Massa a harmadik helyen ért célba, míg csapattársa, a világbajnoki címvédő Kimi Raikkönen éppen hogy csak lecsúszott a pontszerzésről, miután a kilencedik pozícióban intette le a kockás zászló.

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!