Költségplafon-ügy

A Ferrarinak vannak kétségei a győzelmet illetően

A Ferrarinál tudják, hogy a pole pozíció ellenére nem lesz egyszerű dolga Charles Leclerc-nek Max Verstappennel szemben az Olasz Nagydíj versenyén, de bíznak benne, hogy az elmúlt hetek munkája kifizetődik.

Leclerc a Ferrari hazai közönsége előtt szerzett pole pozíciót Monzában, ahol Verstappen büntetése miatt csupán a 7. helyről kezdheti meg a versenyt. 

Laurent Mekies, a Ferrari sportigazgatója elmondta, a pole pozíció a csapatmunkának és Leclerc kiemelkedő teljesítményének volt köszönhető – bíznak benne, hogy ez a szombati elsőség az első lépés afelé, hogy újra kihívást jelentsenek a Red Bull számára. 

Hirdetés
 

„Nagyon különleges érzés Monzában pole pozíciót szerezni hazai teltház előtt, két év után. Ezt az eredményt a tifosinak ajánljuk, akiknek a támogatása rendíthetetlen” – nyilatkozta Mekies. 

„Charles nagyon jó munkát végzett, mert tökéletes kört rakott össze ismét. Carlos is nagyon jól ment, hasonló időket teljesített, mint a csapattársa és szélárnyékoztak. Ugyanezt tettük Franciaországban és Belgiumban is, és ahhoz, hogy ez sikerüljön, nagy megértés kell a versenyzők között.”

„Az elmúlt néhány verseny óta keményen dolgoztunk Maranellóban, hogy visszatérjünk a legmagasabb teljesítményszintre, és hála mindenki erőfeszítéseinek, ez az eredmény az első lépés a helyes irányba” – folytatta a szakember. 

Mekies ugyanakkor tisztában van vele, hogy vasárnap nem lesz könnyű dolguk, a Red Bull és Max Verstappen ugyanis a Belga Nagydíjon is bizonyította, hogy könnyen és gyorsan maga mögé tudja utasítani a mezőnyt hátulról rajtolva is, ráadásul a Mercedesszel is számolniuk kell. 

„Természetesen ez csak szombat, és vasárnap osztják a pontokat” – mondta Mekies. 

„Tudjuk, hogy nem lesz könnyű megtartani a vezetést és nyerni, mert láttuk, hogy Max képes nyerni hátulról is, a Mercedes pedig mindig gyorsabb a versenyen, mint az időmérőn. Most a versenyre való készülődésre koncentrálunk, azzal a céllal, hogy ugyanazt a tempót produkáljuk, amit az időmérőn mutattunk.” 

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

A Ferrarinak vannak kétségei a győzelmet illetően
Ekkor lesz az F1-es időmérő Japánban, ne maradj le!
Vettel második hazai versenyeként éli meg a Japán Nagydíjat
Alonso egy „furcsa” napon végzett az első helyen Japánban

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!