A Force India a dobogóra szeretne állni 2010-ben - F1VILÁG.HU

A Force India a dobogóra szeretne állni 2010-ben

HIRDETÉS

A Force India résztulajdonosa, Vijay Mallya figyelmeztette honfitársait, annak ellenére se várjanak túl sokat tőlük a 2008-as idényben, hogy a tavalyi évhez képest majdnem megkétszereződött a gárda költségvetése.

A Force India résztulajdonosa, Vijay Mallya figyelmeztette honfitársait, annak ellenére se várjanak túl sokat tőlük a 2008-as idényben, hogy a tavalyi évhez képest majdnem megkétszereződött a gárda költségvetése.

Az indiai milliárdos a tavalyi év végén vásárolta fel a haldokló-félben lévő Spyker versenyistállót, melyet azonnal át is keresztelt, így az idei évben már mint Force India fog szerepelni a Forma-1-ben.

Azt követően, hogy a múlt héten bejelentette, Giancarlo Fisichella lesz Adrian Sutil csapattársa a következő idényben, Mallya figyelmeztette India lakosait, ne várjanak átütő sikereket a csapattól a 2008-as idényben.

“Soha nem beczültem alá az előttünk álló kihívásokat” – mondta Mallya, miután megerősítette, 120 millió dolláros költségvetésből gazdálkodik majd csapata, ami 50 millióval több, mint a tavalyi évben volt.

“Nyilvánvalóan nem leszünk képesek csodát csinálni 2008-ban, azonban mindent megteszünk annak érdekében, hogy bebizonyítsuk a világnak, fejlődőképes a Force India, és jó irányba halad.”

“Célom az, hogy 2010-re, mikor megrendezésre kerülhet az első Indiai Nagydíj a Forma-1-ben, a Force India felállhasson a dobogóra. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy esélyünk sincs előbb a pódiumra kerülni” – magyarázta Mallya.

Bár egyesek szinte biztosra vették, hogy India első Forma-1-es pilótája, Narain Karthikeyan helyet kap a csapatban, a Force India végül nem őt választotta Adrian Sutil mellé.

“Nagyon óvatosnak kellett lennem, mikor kiválasztottam a versenyzőinket, mert egy olyan csapat vagyunk, amely még a tanulás fázisában van” – magyarázta a csapatvezető. “A mérnöki gárdának fontosak a versenyzők visszajelzései. Ezért estek ki az indiai pilóták.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!