A Force India pótolni tudja technikai vezetőit - F1VILÁG.HU

A Force India pótolni tudja technikai vezetőit

HIRDETÉS

Annak ellenére, hogy elveszíti technikai személyzetének oszlopos tagjait, a Force India továbbra is versenyképes marad, állítja a csapat olasz versenyzője, Vitantonio Liuzzi.


Annak ellenére, hogy elveszíti technikai személyzetének oszlopos tagjait, a Force India továbbra is versenyképes marad, állítja a csapat olasz versenyzője, Vitantonio Liuzzi.

Pár hónappal azután, hogy a csapat technikai igazgatója, James Key átigazolt a Sauberhez, a helyébe lépő Mark Smith is bejelentette, hogy szerződése lejárta után (jövő áprilisban) ugyancsak távozik, és a Lotusnál folytatja a munkát, ahogy több kollégája is.

Mindez pedig azt jelenti, hogy a silverstone-i bázisú csapatnak át kell szerveznie technikai részlegét, azonban Liuzzi úgy gondolja, hogy mindenük megvan ahhoz, hogy ez ne legyen kihatással jövőbeli teljesítményükre.

„Mark természetesen egy nagyon fontos tagja volt a csapatnak, komoly szerepe volt a fejélesztésekben, és a jelenlegi eredményekben” – mondta Liuzzi az Autosportnak még a hétvégén Montrealban.

„Azonban én úgy látom, hogy a csapat strukturálisan nagyon a helyén van. Kiválóan dolgozik együtt, olyan, mint egy nagy család.”

„Véleményem szerint a projekt még több embert fog a csapathoz hozni, remek embereket, de szerintem Vijay (Mallya, a csapat tulajdonosa) már most tudja, hogy milyen úton fog haladni a jövőre nézve.”

„Biztos vagyok abban, hogy nem fogják hagyni, hogy a piramis összedőljön ezen a ponton, mikor komoly eredményeket érünk el. Készen állunk arra, hogy tovább folytassuk a remek szereplést, és azt, amit elkezdtünk.”

„Mark az idei évben még maradni fog a csapattal, és mindent megtesz annak érdekében, hogy a legtöbbet kihozza magából és az embereiből, minden tudásával támogatni fog bennünket. Biztos vagyok abban, hogy a csapat nélküle is jól fog teljesíteni, habár Mark komoly erőt képviselt a Force Indiánál.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!