IMOLAGP

A Force India reméli, megtarthatja Pérezt

Szeretné megtartani a 2017-es szezonra is Sergio Pérezt a Force India csapata.


Szeretné megtartani a 2017-es szezonra is Sergio Pérezt a Force India csapata.

A mexikói tehetség – aki korábban már megfordult a McLaren alakulatánál – nemrég úgy nyilatkozott, reméli, hogy lesz esélye arra, hogy a következő idényben egy élcsapatnál versenyezzen.

Jelenlegi csapata, a Force India azonban mindent megtesz azért, hogy megtartsa Pérezt – ezt Bob Fernley, az istálló csapatfőnök-helyettese árulta el.

„Ez egy bók Checo, illetve az általa elvégzett nagyszerű munka számára. Nem fogok belemenni a szerződésének részleteibe, de magabiztos vagyok azt illetően, hogy jövőre is ugyanezzel a két versenyzővel vágunk neki a bajnokságnak. Szóval nem aggódom” – mondta a szakember.

Pérez csapattársának, Nico Hülkenbergnek szerződése 2017 végén jár le, az ő maradása tehát teljesen biztos.

„A Nico és Checo általi következetesség lehetővé tette az elmúlt két évben azt, hogy a csapat növekedjen, és jó lenne, ha ez a következetesség jövőre is meglenne az új kasztni esetében. Van két szuper versenyzőnk, akik remekül tudnak együtt dolgozni, akik összeszoktak a csapattal, és akik eredményesek is. Miért is változtatnánk?”

„Persze soha nem lehet tudni – rajtunk kívülálló tényezők is szerepet játszhatnak, de nagyon hiszek abban, hogy minden változatlan marad.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

Ezeket is ajánljuk!

További cikkek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!