A Force India szerződést kötött a McLaren Mercedesszel

Ahogy arra számítani lehetett, a Force India vezetése hétfőn hivatalosan is megerősítette, hogy technikai partneri együttműködést kötött a McLaren-Mercedes istállóval, melynek keretén belül nem csak a motort, hanem más elemeket is kap majd 2009-ben.

Ahogy arra számítani lehetett, a Force India vezetése hétfőn hivatalosan is megerősítette, hogy technikai partneri együttműködést kötött a McLaren-Mercedes istállóval, melynek keretén belül nem csak a motort, hanem más elemeket is kap majd 2009-ben.

A több évre szóló szerződés keretén belül az indiai csapat a motorok mellett megkapja a német cégóriás által fejlesztett vadonatúj kinetikus energiatároló rendszert (KERS), illetve hozzáférhet a McLaren beszállítói hálózatához.

A jövő évi versenygép, a VJM02-es továbbá a McLaren váltójával, és hidraulikus rendszerével lesz felszerelve, tehát a főbb elemek wokingból érkeznek, így azt is lehet mondani, hogy a Force India lesz a McLaren B csapata 2009-ben.

Az indiai istálló azt is megerősítette, hogy komolyan átszervezi a számítógépes folyadékdinamikával (CFD) foglalkozó részlegét a Brackley Aeo Centerben.

“Boldogok vagyunk, hogy bejelenthetjük technikai együttműködésünket a McLarennel és a Mercedesszel, illetve azon tervünket, hogy bővítjük a gyártási kapacitást, és a tervező részlegünket a silverstone-i gyárban” – mondta a Force India elnök vezérigazgatója, Vijay Mallya.

“A McLaren és a Mercedes-Benz két név a motorsport történetének leghíresebbjei közül, hiszen számos csodálatos sikert elkönyvelhettek már a Grand Prix versenyzésben, és legutóbb, mikor fergeteges győzelmet arattak a Forma-1 talán valaha volt legdrámaibb bajnokságában.”

“A Force India Forma-1-es versenyistálló még csak egy éve létezik, és első szezonunk vitathatatlanul egy tanulási periódus volt” – folytatta Mallya. “Azonban már a kezdetek kezdetén elmondtuk, hogy mit értünk üzlet alatt, és nem vagyunk érdekeltek abban, hogy csupán emeljük a létszámot.”

“Az új technikai együttműködésünk bejelentése, kombinálva az új fejlesztésekkel és forrásokkal, egyértelműen hangsúlyozza, hogy mit is jelent az, amit mondtunk. Továbbá személyesen szeretnék köszönetet mondani Bernie Ecclestone-nak, és az FIA elnökének, Max Mosley-nak a tárgyalások során nyújtott segítségükért és támogatásukért.”

Mallya bízik abban, hogy mindez segíthet nekik abban, hogy jobbak legyenek majd a 2009-es idényben, miután első évükben egyetlen pontot sem szereztek, és a bajnokság utolsó helyén végeztek.

Görgess tovább, ez is érdekelhet!

HIRDETÉS

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Hozzájárulok, hogy az F1VILAG.HU hírlevel(ek)et küldjön számomra, és közvetlen üzletszerzési céllal megkeressen az általam megadott elérhetőségeimen saját vagy üzleti partnerei ajánlatával:*
Hozzájárulok (Az adatkezelés részletei »)

Ezeket is ajánljuk!

HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS