A Force Indiának nem lesz mentsége 2009-ben - F1VILÁG.HU

A Force Indiának nem lesz mentsége 2009-ben

HIRDETÉS

A Force India tulajdonosa, Vijay Mallya tisztában van azzal, hogy az idei évben már nem lesz mentségük arra, ha nem szereznek folyamatosan pontokat, mert mindenki tudja, hogy technikai partneri segítséget kapnak a McLarentől.

A Force India tulajdonosa, Vijay Mallya tisztában van azzal, hogy az idei évben már nem lesz mentségük arra, ha nem szereznek folyamatosan pontokat, mert mindenki tudja, hogy technikai partneri segítséget kapnak a McLarentől.

A silverstone-i bázisú gárda a tavalyi szezon végén szakított egykori motorpartnerével, a Ferrarival, és kötött technikai szerződést a McLaren Mercedesszel, melynek keretén belül megkapja a németek motorjait, illetve használhatja a wokingiak váltóját, hidraulikus-, és hibrid rendszerét.

A Force India tavaly egyetlen pontot sem szerzett, azonban Mallya szerint a téli átszervezés segíthet abban, hogy fordítsanak a helyzeten.

“Őszintén szólva, nagyon nem lennék elégedett, ha nem tudnánk fejlődést mutatni az idei évben” – mondta az indiai milliárdos. “A téli időszak alatt minden olyan szükséges lépést megtettünk, amiről úgy gondoltuk, segíthet előrelépést elérnünk. Idén már nem lesznek kifogások, hiszen minden adott ahhoz, hogy sikeresek legyünk.”

“Egy erős kezdést szeretnék látni, a szezon előrehaladtával pontokat akarok szerezni, és javulást szeretnék elérni az időmérőn mutatott teljesítményünk terén. A folyamatos pontszerzés a cél” – folytatta Mallya, aki azt is elmondta, hogy nem volt megelégedve csapata tavalyi teljesítményével.

“Mikor útjára indítottuk a Force Indiát 2008 elején, azt kell mondanom, hogy elégedett voltam a fejlődéssel, amit mutattunk, hiszen a tengerentúlon a középmezőnyben voltunk, ám visszatérve Európába, minden megváltozott.”

“Az első európai versenyeken még csak-csak tudtuk tartani a fejlesztési ütemet, azonban azt követően nagyon lemaradtunk a többiekhez képest. Bár belső berkekben mindig azt hallottam, hogy a Force India fejlődött a legtöbbet az idényben, sajnos a fejlődés mértéke nem volt elegendő ahhoz, hogy tartani tudjuk a lépést a többiekkel.”

“Nagyon aprólékosan megvizsgáltam a helyzetet, és arra a következtetésre jutottam, hogy változtatni kell a csapat szerkezetén, partnereket és beszállítókat kell bevonni, melyek reményeim szerint segíthetnek ledolgozni a különbséget.”

Mallya továbbá amiatt sem aggódik, hogy csapatát mostantól a McLarenhez fogják hasonlítgatni, hiszen számos területen ugyanazt a technikát használja a két alakulat.

“Azzal, hogy ugyanazt a hajtásláncot használjuk, egy igen magas mérce van előttünk” – mondta a szakember. “Ha a teljesítményünk relatíve gyenge a McLarenhez képest, akkor csak bizonyos területeket kell megvizsgálnunk, és megértenünk.”

Hirdetés

“Mivel későn írtuk alá a szerződést, kevés időnk volt az autó tervezésére és építésére, így azonnali áttörésre nem lehet számítani, de bízom abban, hogy a szezon közepére a Force India elég összeszokott lesz ahhoz, hogy akkurátusan kielemezze teljesítményét.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!