A Forma-1 háromesélyes bajnokságai (1. rész) - F1VILÁG.HU

A Forma-1 háromesélyes bajnokságai (1. rész)

HIRDETÉS

Hamiltont, Alonsót, és Raikkönent hét pont választja el egymástól a Brazil Nagydíj előtt, így 1986 óta ez az első alkalom, hogy hárman is eséllyel pályáznak a vb-címre az utolsó futamon.

Hamiltont, Alonsót, és Raikkönent hét pont választja el egymástól a Brazil Nagydíj előtt, így 1986 óta ez az első alkalom, hogy hárman is eséllyel pályáznak a vb-címre az utolsó futamon.

Ez az első alkalom a Forma-1-ben, hogy három versenyző is legalább 100 pontot tudott szerezni egy szezonon belül, hiszen az elmúlt években csak a két éllovas tudta átlépni ezt az álomhatárt. A sport történetében először Nigel Mansell volt képes erre még 1992-ben, mikor fantasztikus teljesítményt nyújtva toronymagasan megszerezte a bajnoki címet.

A McLaren versenyzői Hamilton és Alonso is harcban állnak még a bajnoki címért az utolsó verseny előtt, melyre legutóbb 1996-ban volt példa, mikor a Williams párosa, Damon Hill és Jacques Villeneuve is bajnoki esélyesként érkezett meg a szezonzáró Japán Nagydíjra.

A McLaren duójának nem szabad elfelejtenie az 1986-os Ausztrál Nagydíjat, mikor a két csapattárs, a Williams színeiben versenyző Mansell és Piquet, egy másik csapat versenyzőjétől, Alain Prosttól (McLaren) kapott ki az utolsó futamon, és ezzel elhappolta előlük a bajnoki címet.

A háromesélyes utolsó futamok – Első rész

1950 – Olasz Nagydíj (szeptember 3.)

A Francia Nagydíj után két hónapos szünet következett, mielőtt megérkezett volna a mezőny a szezonzáró Olasz Nagydíjra szeptember 3-án. Ebben az időben az Alfa Romeo dominált a bajnokságon kívüli versenyeken, Bariban, Genfben, Pescarában, és Silverstone-ban. A Talbot-Lago istálló megverte a Ferrarit Hollandiában, majd Gigi Villores súlyos balesetet szenvedett Genfben, így nem tudott részt venni az utolsó versenyen. A Ferrari egy új 4.5 literes versenygéppel készült a szezonzáróra, melyet mind Serafini, mind Ascari megkapott. Az Alfákat Guiseppe Farina, Juan-Manuel Fangio, és Luigi Fagioli vezette, de volt még két 158-as a mezőnyben, Piero Taruffi és Consalvo Sanesi alatt. A többség Talbot-Lagos és Maserati versenygépekkel hajtott, ám a gyári Talbot nem vett részt a versenyen.

Az edzésen Fangio elhappolta Ascari elől a pole pozíciót, míg az első sort Farina és a fantasztikusan teljesítő Sanesi töltötte fel. A második sorból – mely akkoriban négy versenyzőnek adott helyet – Fagioli, Serafini, Taruffi, és Raymond Sommer indulhatott, utóbbi tíz másodperccel volt lemaradva Fangiótól.

Már a futam előtt eldőlt, hogy az Alfa Romeo versenyzői közül kerül ki a világbajnok, ugyanis Juan Manuel Fangio 26, Luigi Fagioli 24, míg Guiseppe Farina 22 ponttal várta az idény hetedik állomásának helyet adó Olasz Nagydíjat. Akkoriban pedig maximálisan 9 pont volt begyűjthető, nyolc a futamgyőzelemért és egy a leggyorsabb körért.

Ascari mindvégig harcban volt az Alfákkal, azonban a 21. körben egy motorprobléma miatt kiesett, akit nem sokkal később Fangio követett egy váltóprobléma miatt. Az argentin átvette a volánt Taruffitól, de ez sem segített, mert ismét kiesett. Ascari Serafini Ferrarijával folytatta tovább a körözést, és végül áthámozva magát a mezőnyön, a második helyen ért célba Fangioli előtt.

Hirdetés

A bajnokságot végül három pontos előnnyel Farina nyerte meg, aki a harmadik helyen állt a szezonzáró előtt. A futamot a legesélyesebbként váró Fangio mindössze egy pontot szerzett, amiért megfutotta a verseny leggyorsabb körét. Fagioli a harmadik helyével járó négy pontot nem kapta meg, ugyanis csak a legjobb négy eredmény számított a bajnokság szempontjából.

Francia Nagydíj
Olasz Nagydíj
J-M Fangio 26 Guiseppe Farina 30
Luigi Fagioli 24 J-M Fangio 27
Guiseppe Farina 22 Luigi Fagioli 24

1951 – Spanyol Nagydíj (október 28.)

A világbajnokság utolsó állomásának a barcelonai 3.9 mérföldes Pedralbes utcai pálya adott otthont, ahol Alberto Ascarinak és Juan-Manuel Fangiónak is nyernie kellett, hogy bebiztosítsa magának a bajnoki címet. A Ferrari és az Alfa Romeo is négy-négy autóval képviseltette magát. A Ferrari színeiben Ascari, Gigi Villoresi, Froilan Gonzalez és Piero Taruffi, míg az Alfa Romeónál Fangio, Giuseppe Farina, Felice Bonetto és Baron Emanuel de Graffenried voltak szolgálatban.

Ascari volt a leggyorsabb az edzésen, így a 4-3-4-es rajtrács első során Fangióval, Gonzalezzel, és Farinával osztozott. Mögöttük, a második sorban Villoresi, de Graffendried és Taruffin voltak.

Ascari jól rajtolt, megtartotta vezető pozícióját, miközben Gonzalez ütközött és az első kör végére visszacsúszott az ötödik helyre Farina, Fangio és Bonetto mögé. Fangio nem sokkal később megelőzte Farinát, majd a negyedik körben átvette a vezetést Ascaritól. Közben a Ferrarinak gondjai voltak az abroncsokkal, ugyanis a csapat úgy határozott, a szokásosnál kisebb kerekekkel indul a szezonzárón, ami rossz döntésnek bizonyult. Mire a csapat megoldotta a problémát, Ascari már két kör hátrányban volt ellenfeleivel szemben, és végül csak a negyedik lett.

A szezonzárót az első helyről váró Fangio megnyerte, és ezzel együtt bezsebelte a világbajnoki címet. A második Gonzalez lett, akit Farina követett a harmadik helyen. A bajnokság sorrendje tehát nem változott az utolsó futamon, mert az amúgy is harmadik helyen tanyázó Gonzalez második helyével szerzett hat pontja igazából csak hármat ért, mert azzal kiütötte egyik negyedik helyezését, ugyanis 1951-ben a legjobb öt eredmény számított. Ascari hasonló okok miatt szintén pont nélkül maradt.

Olasz Nagydíj
Spanyol Nagydíj
J-M Fangio 27 J-M Fangio 31
Alberto Ascari 25 Alberto Ascari 25
J-F Gonzalez 21 J-F Gonzalez 24

1959 – Amerikai Nagydíj (december 12.)

A világbajnokság az utolsó futamig nyílt maradt, így mindenki izgatottan várta a december 12-én megrendezett Amerikai Nagydíjat, melynek a floridai Sebring adott otthont. Jack Brabham, Stirling Moss, és Tony Brooks is harcban volt a bajnoki trófeáért. Az edzésen Moss bizonyult a leggyorsabbnak Rob Walker Cooper-Climax versenygépével. Brabham a második helyet kaparintotta meg a gyári Cooperrel, míg Harry Schell ugyanazzal az autóval, ám Ecurie Bleue színeikben a harmadik lett a rajtrácson. Az amerikai versenyzőtől senki nem várt ilyen kimagaslóan jó szereplést, így többen csalásra gyanakodtak, aminek az lett az eredménye, hogy a Ferrari panaszt tett, amiért Brooks a második sorba szorult, ám ennek végül nem adtak helyet.

Brabham szinte azonnal átvette a vezetést, de nem sokkal később Moss visszatért az élre, és megkezdte leszakadását. Az ötödik körben viszont egy váltóprobléma miatt kiállt, így Brabham csapattársával, McLarennel felváltva vezetett. Cliff Allison a harmadik helyen autózott Ferrarijával, de a kuplung meghibásodása miatt ő is feladta a küzdelmet.

A verseny végül csak az utolsó métereken dőlt el. McLaren kilőtt Brabham mögül és átvette tőle a vezetést, így hat tizeddel Trintigrant előtt megnyerte a futamot. Brabham autójából közben kifogyott az üzemanyag, ám azt betolta a célba, de Brooks végül elhappolta előle a harmadik helyet.

Brabham tehát úgy nyerte meg a bajnokságot, hogy betolta autóját a célba, aminek igazából semmi jelentősége nem volt, ugyanis a negyedik helyért járó három pontot nem kapta meg az akkori pontrendszer miatt. Brabham úgy nyerte meg a bajnokságot, hogy az élről várta a szezonzárót, míg Moss, és Brooks helyet cseréltek.

Olasz Nagydíj
Amerikai Nagydíj
Jack Brabham 31 Jack Brabham 31
Stirling Moss 25.5 Tony Brooks 27
Tony Brooks 23 Stirling Moss 25.5

1964 – Mexikói Nagydíj (október 25.)

Graham Hill 39 pontjával az élről várhatta a bajnokság utolsó állomását, melyet Mexikó városban rendeztek meg. Akkoriban a 9-6-4-3-2-1-es pontrendszer volt érvényben, és nem számított a bajnokságba az összes futam eredménye, tízből csak a legjobb hat. A brit versenyző tisztában volt azzal, hogy ha a negyediknél jobb helyen végez, egy korábbi hárompontos helyezését törlik. A bajnokság második helyén John Surtees állt 34 pontjával, és mivel addig csak öt pontszerző helyezése volt, tudta, hogy kollégájával ellentétben, ő minden pontot megkap. Jim Clark is még versenyben volt a bajnoki címért, ám azt csak abban az esetben szerezhette volna meg, ha megnyeri a futamot miközben ellenfelei kiesnek. Akkor ugyan pontegyenlőség állt volna fenn, azonban több győzelmével bajnokká avatták volna.

Clark nem adta fel, és az időmérő edzésen fantasztikus időt autózva megszerezte a pole pozíciót. Több mint egy teljes másodperccel volt gyorsabb legközelebbi riválisánál, Dan Gurney-nél, aki a Brabham istállót erősítette. A kék-fehérre festett Ferrarik, Lorenzo Bandini, és Surtees a második sorból várhatták a rajtot, míg mögülük Spence és Hill rajtolhatott. A Ferrari egy harmadik autót is nevezett a versenyre, melyet Pedro Rodrigez vezetett.

Clark esélye csekély volt a bajnoki cím megszerzésére, ám remekül rajtolt, és megtartotta vezető pozícióját. Graham Hill visszacsúszott a tizedik helyre, ugyanis nem sokkal a rajt előtt elszakadt a szemüvegpántja, míg Surtees szintén borzalmasan rajtolt, és az első kör végére már csak a 13. pozícióban volt. Surtees azonban szerencsés volt, mert motorja magától megjavult, így megkezdhette a felzárkózást. Hill a tizenkettedik körben már a harmadik helyen autózott, és plusz egy pontjával már biztosan Clark előtt volt.

Hillt azonban folyamatos nyomás alatt tartotta Bandini, aminek az lett az eredménye, hogy a 31. körben összeértek, és kicsúsztak. Ezzel Surtees felugrott a harmadik helyre. Hill ugyan visszatért a pályára, de megrongálódott a BRM kipufogója, így be kellett állnia a boxba. Így tehát már csak akkor szerezhette volna meg a bajnoki címet, ha riválisai feladják a küzdelmet.

Clark az élen haladt, és mivel Gurney volt a második helyen, Surteesnek nem lett volna elég a harmadik pozícióval járó négy pont ahhoz, hogy megnyerje a bajnokságot. Már-már úgy tűnt, Clark a futamgyőzelemmel bezsebeli második bajnoki címét, mikor hét körrel a leintés előtt a Lotusból elfolyt az olaj. Az utolsó körben Clark visszacsúszott az ötödik helyre, míg Gurney átvette a vezetést. Surtees bajnoki címe tehát attól függött, hogy Bandini átadja-e neki a második helyet. Ezt végül megtette, így Surtees vált az első és eddig egyetlen versenyzővé, aki két- és négy keréken is bajnoki címet szerzett.

Amerikai Nagydíj
Maxikói Nagydíj
Graham Hill 39 John Surtees 40
John Surtees 34 Graham Hill 39
Jim Clark 30 Jim Clark 32

1968 – Mexikói Nagydíj (november 3.)

Három versenyző volt még harcban a bajnoki címért, mikor a mezőny megérkezett a szezonzáró futamnak helyet adó Mexikó városba. Graham Hill (Team Lotus) 39, Jackie Stewart (Matra International) 36, és Denny Hulme (McLaren) 33 ponttal várta az utolsó megmérettetést, melyre 1968. november 3-án került sor.

A bajnoki esélyesek csúnyán kikaptak az időmérőn, amit Jo Siffert nyert meg Rob Walker Lotusával, akit Chris Amon követett Ferrarijával. Hill és Hulme osztozott a második soron, míg Dan Gurney (a harmadik McLarennel) John Surtees Hondája mellett a harmadik sorból várhatta a rajtot. A negyedik soron Stewart és Brabham osztozott.

Az első sorból indulók pocsékul rajtoltak, így Hill azonnal az élre áll. A brit pilóta azonban nem maradt sokáig az első helyen, mert Surtees már a célegyenes utáni kanyarban átvette tőle a vezetést. Hill viszont nem hagyta magát, és még az első körben visszavette vezető pozícióját, hogy elkezdhessen leszakadni riválisaitól. Stewart közben felugrott Hulme elé a harmadik helyre. Az élen folyamatosan változott a sorrend.

Surtees motorja túlmelegedett, így visszacsúszott. Jacky Ickx miután lábsérülése miatt kihagyta az Amerikai Nagydíjat, visszatért, ám nem volt sokáig versenyben, mert elromlott a Ferrari gyújtása.

Stewart néhány kör erejéig vezetett a versenyben, azonban Hill visszavette első helyét, miközben Hulme autója a harmadik pozícióban rakoncátlankodni kezdett, így Siffert megelőzte. Hulme a 11. körben végül feladata a küzdelmet, miután hátsó felfüggesztése végleg tönkrement. Ezzel elúszott számára a bajnokság.

Ezt követően már csak Hill és Stewart volt harcban a vb-címért, bár Siffert nem adta fel, és a 22. körben felugrott az élre. A Lotus gázpedálja azonban tönkrement, így ki kellett állnia a boxba, mellyel Hill és Stewart átvette a vezetést, míg a harmadik helyen Brabham állt.

Stewart számára azonban borzalmasan ért véget a verseny. Autója az üzemanyagrendszer meghibásodása miatt lassulni kezdett, motorja kihagyott, aminek az lett az erdeménye, hogy az 51. körben McLaren és Brabham is elment mellette. Brabham nem sokkal később egy motorprobléma miatt szintén kiesett, így a harmadik helyet Oliver kaparintotta meg Hill és McLaren mögött.

Stewart végül a hetedik helyen futott célba, míg Hill futamgyőzelmével megtartotta vezető pozícióját, és megszerezte második bajnoki címét az 1986-os idényben.

Amerikai Nagydíj
Mexikói Nagydíj
Graham Hill 39 Graham Hill 48
Jackie Stewart 36 Jackie Stewart 36
Denny Hulme 33 Denny Hulme 33

A cikk folytatása hamarosan következik…

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!