A forma-1-es csapatvezetők szerda délután egy újabb megbeszélésen vesznek részt Londonban, hogy két nappal a jövő évi nevezési határidő előtt közös nevezőre jussanak az irányító testülettel a jövő évi szabályok ügyében.
A forma-1-es csapatvezetők szerda délután egy újabb megbeszélésen vesznek részt Londonban, hogy két nappal a jövő évi nevezési határidő előtt közös nevezőre jussanak az irányító testülettel a jövő évi szabályok ügyében.
Annak ellenére, hogy a hétvégén intenzíven tárgyalások folytak Monacóban, a csapatok nem jutottak egyezségre az FIA elnökével, Max Mosley-val, aki továbbra is kitart a költségvetési sapka jövő évi bevezetése mellett.
A csapatok a hétvégén megerősítették, amennyiben a szövetség lemond a vitatott szabályok jövő évi bevezetéséről, készen állnak egészen a 2012-es idény végéig elkötelezni magukat a Forma-1 mellett.
Igen, ám de Mosley keddi válaszlevelében kijelentette, hogy továbbra is ragaszkodik a költségvetési sapka bevezetéséhez, mert véleménye szerint csak így menekülhetnek meg a kiscsapatok a jelenlegi helyzetben, és csak így tudják biztosítani a nagycsapatok hosszú távú jövőjét a Forma-1-ben.
A nevezési határidő pedig most pénteken lejár, és az USF1 és a Campos Racing már nevezett, sőt hétfőn a Williams istálló is megerősítette, hogy rajthoz áll a jövő évben, ami sokak szerint azt jelenti, hogy oda a FOTA egysége, habár a grove-i bázisú csapat vezetése cáfolja mindezt.
A Ferrari, a Renault, a Red Bull, és a Toyota már hivatalosan is jelezte, hogy nem indul a jövő évben, ha nem változtatnak a szabályokon, ám megbízható források szerint a Ferrari és a Red Bull is hajlik arra, hogy átgondolja álláspontját.
A hírek szerint a csapatok már kidolgozták saját költségcsökkentő javaslatukat, és Mosley is elhintette, hogy nem zárja ki annak a lehetőségét, hogy egy évvel eltolják a költségvetési sapka bevezetését, és a következő évet még kihúzzák egy megemelt limittel.
Hogy ezzel ne riasszák el az új csapatokat, a szövetség újból engedélyezné a karosszériák adás-vételét, mellyel drasztikusan csökkenhetnének a kiscsapatok költségei a jövőben.
A BBC információi szerint a sport kereskedelmi jogait igazgató Bernie Ecclestone már meg is egyezett a csapatokkal, hogy a jövőben több pénzt kapnak a jogdíjakból befolyt bevételekből, ha 2012-ig elkötelezik magukat a Forma-1 mellett.