A győzelem nem változtatta meg Hamiltont - F1VILÁG.HU

A győzelem nem változtatta meg Hamiltont

HIRDETÉS

Lewis Hamilton hangsúlyozta, a Montrealban és Indianapolisban aratott győzelme nem változtatta meg, és ugyanolyan felfogással készül a soron következő Francia Nagydíjra, mint az elmúlt versenyekre.

Lewis Hamilton hangsúlyozta, a Montrealban és Indianapolisban aratott győzelme nem változtatta meg, és ugyanolyan felfogással készül a soron következő Francia Nagydíjra, mint az elmúlt versenyekre.

A McLaren újonc versenyzője hét futam után magabiztosan vezeti a bajnokságot, és tíz pont az előnye a második helyen álló Alonsóval szemben. Mindezek ellenére elmondta, nem változtatta meg a győzelem, és ugyanúgy készül a Francia Nagydíjra, mint a korábbi versenyekre.

Hamilton célja, hogy a dobogón végezzen, mellyel megerősítheti pozícióját a bajnoki pontversenyben.

“Nyilvánvalóan nem számítottam arra, hogy már ilyen korán megszerzem első győzelmem, az pedig csak hab a tortán, hogy zsinórban két elsőséget is begyűjtöttem” – mondta a színes bőrű versenyző. “Azonban ugyanolyan felfogással érkezek meg Magny-Cours-ba, mint az elmúlt versenyekre. Jól szeretném végezni a dolgom. Nem lesz egyszerű, abban biztos vagyok. A második, vagy a harmadik hely is remek lenne, de a pontszerzésnek is nagyon örülnék.”

Bár Hamilton fogadkozik, hogy nem változik meg élete a győzelmek hatására, a veterán David Coulthard figyelmeztette kollégáját, egy idő után akarva akaratlanul is változnia kell, mert azt a körülmények meg fogják követelni.

“Biztos vagyok benne, hogy egy bizonyos idő után nehezebben leszek megközelíthető a média számára” – folytatta Hamilton. “Más vagyok, mint a többi ember, és tiszteletben tartom azt, amit David mondott. Ő már volt ilyen helyzetben, tudja, miként mennek a dolgok. Nem könnyű, mikor mindenki egy kis szeletet elvinne belőled. Megpróbálok mindenkire időt szakítani, de ez mentálisan nagyon fárasztó, és mivel rengeteget utazunk, idő szűkében vagyunk.”

“Nehéz lesz, de szerintem én nem fogok változni. Úgy gondolom, hogy mindig is ugyanaz az ember leszek, mert egy nagyon kiegyensúlyozott családból származom, és úgy nőttem fel, hogy ne felejtsem el, honnan jöttem. Nem hiszem, hogy azért, mert az F1-ben vagyok, meg kellene változnom.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!