A Haas egy másik F1-es csapattal szövetkezne - F1VILÁG.HU

A Haas egy másik F1-es csapattal szövetkezne

HIRDETÉS

Mégsem a Dallara kasztnijával akar bemutatkozni a Forma-1-ben Gene Haas alakulata – az amerikai istálló a legfrissebb hírek szerint egy, a királykategóriában már érdekelt gyártóval lépne szövetségre.


Mégsem a Dallara kasztnijával akar bemutatkozni a Forma-1-ben Gene Haas alakulata – az amerikai istálló a legfrissebb hírek szerint egy, a királykategóriában már érdekelt gyártóval lépne szövetségre.

Az ügyfélautókra vonatkozó regulák 2015-ben némiképp enyhülnek, ez pedig lehetővé teszi majd a kisebb csapatok számára, hogy több alkatrészt vásároljanak meg nagyobb istállóktól.

Gene Haas csapata az eredeti tervek szerint a Dallarát kérte volna fel arra, hogy építse meg első F1-es versenygépét, most viszont már nemcsak a motort, hanem több fontos elemet is egy másik Forma-1-es csapattól vásárolná.

„Megpróbálunk keríteni egy technológiai partnert” – mondta Haas az AUTOSPORT-nak.

„Rengeteg időt töltöttünk el a Ferrarival, egy kicsit egyeztettünk a Mercedesszel is. A motorszállító csak az egyenlet felét teszi ki ebben a helyzetben, és még mindig dolgozunk az ügyön.”

Haas kifejtette, a Dallarával akkor léptek volna csak szövetségre, ha 2015-re tervezik a debütálást, ha viszont több alkatrészt meg tudnak vásárolni egy másik F1-es csapattól, képesek lesznek saját autót építeni 2016-ra.

„Ha 2015-ben beugrottunk volna, ezt a megoldást választottuk volna. 50 százalékban megvan az, ami szükséges ahhoz, hogy megépítsük a saját autónkat, és alapvetően ez is a célunk, szóval ezt az utat választjuk.”

„Mivel a megvásárolható alkatrészek listája bővül, szeretnénk az a csapat lenni, mely profitál ebből a szabályból, szóval szeretnénk annyit venni, amennyit csak lehet.”

A gárda csapatfőnöke, Günther Steiner hozzátette: „A felfüggesztést, és minden egyéb dolgot technikai partnerünktől vásárolunk meg, mivel a 6-os függelék változni fog jövőre.”

Hirdetés

„A többi alkatrészt magunk gyártjuk le, akárcsak a kasztnit. Ha 2015-ről beszélnünk, akkor nem lett volna időnk erre, most viszont van, szóval nem kell egy külső beszállítót igénybe venni.”

„Most, hogy a lista bővül, ennek megfelelően akarunk eljárni, és ebből kifolyólag a technikai partnerekkel való egyeztetések egy kicsit hosszabbra nyúlnak.”

Haas a Ferrarival folytat előrehaladott tárgyalásokat a hírek szerint, megállapodás azonban még nem született.

„Amíg nincs aláírt szerződésünk, minden nyitott” – fogalmazott.

„Remélem, hogy a következő néhány hétben sikerül megállapodásra jutni. Bár 2016-ig nem versenyzünk, az idő gyorsan repül, szóval fontos, hogy legyen egy partnerünk, akivel elkezdhetünk dolgozni.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!