A Haas már az oroszok eltiltása előtt megtervezte idei fényezését - F1VILÁG.HU

A Haas már az oroszok eltiltása előtt megtervezte idei fényezését

A Haas Forma-1-es csapatát irányító Günther Steiner tagadta, hogy az amerikai istálló versenyautóinak csütörtökön bemutatott fényezése egyfajta fricska lenne azok után, hogy a Nemzetközi Sportdöntőbíróság eltiltotta versenyzőjüket, Nikita Mazepint attól, hogy orosz színekben vegyen részt az idei világbajnokságon.

A fiatal pilóta idén mutatkozik be a száguldó cirkuszban, a Nemzetközi Doppingellenes Szervezet (WADA) vizsgálata nyomán pedig a Nemzetközi Sportdöntőbíróság decemberben jelentette be, Oroszország sportolói nem képviselhetik a nemzetüket egyetlen világeseményen, így a Forma-1-ben sem.

Mindez azt jelenti, hogy Mazepin semleges színekben indul az idei szezonban, nem használhatja az orosz nemzeti lobogót sem.

 

A Haas csapata csütörtökön mutatta be idei autójának fényezését: a csapat versenygépei a főszponzor Uralkali révén orosz színekben pompáznak majd.

Günther Steiner csapatfőnök cáfolta, hogy a WADA döntésére reagáltak így.

„Nem játszottunk ki semmit. Már tavaly elkészültünk ezzel a fényezéssel, mielőtt ez az egész ügy kijött a WADA-tól az orosz zászlóval kapcsolatban” – mondta a szakember.

A doppingellenes szervezet két évre tiltotta el Mazepint, illetve Oroszország sportolóit attól, hogy az orosz zászlót, illetve az országhoz kapcsolódó szimbólumokat használjanak sporteszközeiken az évekkel ezelőtt kirobbant doppingbotrány miatt.

„Nyilvánvalóan nem használhatjuk az orosz zászlót, mint zászlót, de színeket használhatunk az autón” – mondta Steiner. „Elvégre a sportolót tiltották el attól, hogy megjelenítse az orosz zászlót, nem a csapatot. A csapat amerikai.”

Steiner elárulta, egyeztettek a Nemzetközi Automobil Szövetséggel (FIA) a fényezéssel kapcsolatban.

„Mindig kapcsolatban vagyunk az FIA-val az efféle dolgokkal kapcsolatban.”

Az FIA szóvivője a RaceFans című lapnak megerősítette, a Haas konzultált velük az autók fényezésével kapcsolatban, „a sportdöntőbíróság döntése pedig nem tiltja az orosz zászló színeinek használatát.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!