Friss hírek

A Hell hosszú távra tervez a Forma-1-ben

Azt követően, hogy a Hell szerdán megerősítette, tárgyalásokat folytat a Brawn GP és a Williams istállóval egy esetleges szponzorációs együttműködéssel kapcsolatban, lapunk felvette a céggel a kapcsolatot, hogy megtudjon néhány részletet. Villáminterjú Tomas Grosch, nemzetközi stratégiai igazgatóval.

Azt követően, hogy a Hell szerdán megerősítette, tárgyalásokat folytat a Brawn GP és a Williams istállóval egy esetleges szponzorációs együttműködéssel kapcsolatban, lapunk felvette a céggel a kapcsolatot, hogy megtudjon néhány részletet. Villáminterjú Tomas Grosch, nemzetközi stratégiai igazgatóval.

Miként került kapcsolatba a Hell az említett két csapattal?
“Cégünk kezdeményezte a megbeszéléseket, látva a még változatlanul óriási reklámértékkel bíró F1 körül kialakult szituációt, amit az aktív szereplők egy részének visszavonulása okozott.”

“Vállalatunk eddig is aktív támogatója volt a technikai sportoknak – például rally, drift –, úgy véljük, ezt a vonalat nagyban erősíti a Forma 1 támogatása is.”

“Régóta érlelődött bennünk a gondolat egy Forma-1-es csapat támogatása kapcsán. Én személy szerint mindig is szerettem volna, ha egy magyar cég is megjelenik a szponzorok között, így is képviselve az országot külföldön és itthon egyaránt. Hogy miért éppen ezt a két csapatot választottuk? Mindkét csapatban látunk potenciált. Ahogy az Ausztrál Nagydíj végeredménye is bizonyítja – melyen mindkét csapat pontszerző lett – jól választottunk.”

Mikor kezdődtek meg a tárgyalások?
A tárgyalások már hetekkel ezelőtt megkezdődtek mindkét céggel, azonban a döntés alapos előkészítést igényel, ezért mindkét fél számára időt kell hagyni az optimális feltételek kialakításához.

A szponzoráció összege nagyságrendileg pénzben mit jelent?
A tárgyalások még folyamatban vannak, így a támogatás pontos összegéről is még egyeztetünk. A HELL hosszú távra tervez, ezt már most leszögezhetjük. Azonban ígérhetem, hogy hamarosan döntés várható a kérdésben, és a szerződéskötésre is sor kerül egy hónapon belül.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

További cikkek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!