Friss hírek

A hétfő lehet a tesztnap a Forma-1-ben

A Forma-1 kereskedelmi jogait igazgató Bernie Ecclestone elmondta, hogy a jövőben enyhíthetnek a szezonközi teszttilalmon, és a MotoGP példájára, a versenyhétvégék utáni hétfőn biztosítanának gyakorlási lehetőséget a versenyzők számára.

A Forma-1 kereskedelmi jogait igazgató Bernie Ecclestone elmondta, hogy a jövőben enyhíthetnek a szezonközi teszttilalmon, és a MotoGP példájára, a versenyhétvégék utáni hétfőn biztosítanának gyakorlási lehetőséget a versenyzők számára.

A költségek csökkentése érdekében, az idei évtől tiltólistára kerültek a szezonközi tesztek az F1-ben, és a csapatoknak mindössze arra van lehetőségük, hogy néhány egyenes vonalú aerodinamikai tesztet végrehajtsanak az idény közben.

Ez pedig sokak szerint nevetséges, hiszen a tesztelés az alapja mindennek, annak hiányában a csapatok csak a sötétben tapogatóznak, és sokkal nehezebb tudnak előrukkolni újításokkal, ami a lényege lenne a Forma-1-nek.

Hirdetés
 

Arról pedig nem is beszélve, hogy a fiatal tehetségek még csak esélyt sem kapnak arra, hogy bizonyítsák tudásukat a Forma-1-ben, ugyanis arra nincsen lehetőségük a teszttilalom miatt.

Ezt pedig a sportot irányító testület, és annak dolgozói is jól tudják, éppen ezért is dolgoznak egy olyan megoldáson, amely lehetővé teszi, hogy a csapatok a lehető legminimálisabb költségek mellett tudjanak tesztelni a jövőben.

Egy ilyen lehetséges megoldás lenne az, ha bizonyos versenyhétvégék utáni hétfőn, esetleg kedden még a pályán maradhatnának a csapatok, és tesztelhetnének – ahogy az már évek óta jól működik a MotoGP-ben.

“Biztos vagyok abban, hogy bizonyos versenyek utáni hétfőn tesztelni fogunk a jövőben. Az autók ott vannak, ahogy a személyzet is, és ezzel korlátokon belül lehetne tartani a költségeket” – mondta Ecclestone az Auto Motor und Sportnak.

“Így pedig lehetőséget tudnánk biztosítani a fiatal, feltörekvőben lévő tehetségeknek. A jelenlegi rendszer legnagyobb hátránya az, hogy szinte lehetetlen tesztelni a fiatal pilótákat, és a már a sportban lévő versenyzőket védi, ami helytelen dolog.”

“Éppen ezért ideálisak lennének a versenyek utáni hétfőn megrendezett tesztek” – tette hozzá a Forma-1 impresszáriója.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!