A Hispania végleg szakított a Dallarával - F1VILÁG.HU

A Hispania végleg szakított a Dallarával

HIRDETÉS

A Hispania F1 Team szerdán hivatalosan is megerősítette, hogy felbontotta szerződését a Dallarával, amely az idei versenygép tervezéséért, építéséért, és fejlesztéséért volt felelős.


A Hispania F1 Team szerdán hivatalosan is megerősítette, hogy felbontotta szerződését a Dallarával, amely az idei versenygép tervezéséért, építéséért, és fejlesztéséért volt felelős.

Már a szezon kezdete előtt olyan hírek keringtek, melyek szerint a spanyol székhelyű csapat nem fizetett időben az olasz konstruktőrnek, ami miatt egyre inkább elmérgesedett a felek közötti kapcsolat.

A csapat technikai igazgatója, Geoff Willis, és a versenyzők is többször panaszkodtak az idei autóra, sőt a gárda vezetője, Colin Kolles a múlt hónapban elhintette, hogy már közel járnak ahhoz, hogy technikai együttműködést kössenek egy másik céggel a 2011-es szezonra.

Már akkor tudni lehetett, hogy a Hispania és a Dallara közös jövője nem lesz hosszú, amit a csapat mai közleménye alátámaszt, miszerint a két cég közös megegyezéssel szakít egymással.

„A HRT F1 Team, a Hispania Racing és az olasz karosszériagyártó, a Dallara Automobili S.p.A közösen, barátságos keretek között úgy döntött, hogy nem folytatja együttműködését. A döntést több hónapos egyeztetés előzte meg” – állt a hivatalos közleményben.

A spanyol bázisú gárda továbbá köszönetet mondott a Dallarának, hogy a szűkös időkeret, és a hosszas bizonytalanság ellenére is sikerült elkészítenie az idei versenygépeket, melyeket rajthoz tudott állítani a szezonnyitón Bahreinben.

A vezetőség azonban elárulta, hogy valahol csalódtak az olasz konstruktőrben, amely az idei autók elkészülte után teljesen leállt a munkával, és a szezonnyitó óta semmit nem fejlesztett, ami az eredményekben is megmutatkozik.

Azt egyelőre még nem tudni, hogy a Hispania mely céggel köt vagy kötött szerződést a jövő évre, ha egyáltalán képes lesz túlélni az idei bajnokságot, és felkészülni 2011-re.

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!