Friss hírek

A Honda csak félig lehet elégedett a fejlődéssel

Haszegava Juszuke, a Honda F1-es főnöke szerint a japán gyártó csak félig lehet elégedett a 2016-os évben elért fejlődéssel.


Haszegava Juszuke, a Honda F1-es főnöke szerint a japán gyártó csak félig lehet elégedett a 2016-os évben elért fejlődéssel.

Habár a Honda formája jelentősen javult a kiábrándító 2015-ös évhez képest, exkluzív partnere, a McLaren még így sem tudott harcba szállni a Forma-1 élcsapataival.

A Honda Forma-1-es programját irányító Haszegava Juszuke azt mondja, szemmel látható volt a fejlődés, ám még mindig nem lehetnek elégedettek a teljesítménnyel.

„Félig lehetünk csak elégedettek, de a jelenlegi pozíciónkkal nem elégedhetünk meg” – mondta a szakember.

„A személyzet persze biztató, és remek munkát végzett, de a jelenlegi helyzetünkkel nem lehetünk elégedettek.”

A McLaren versenyigazgatója, Eric Boullier osztja a Honda-főnök szavait, ám rámutatott arra, mihamarabb versenyeket akarnak nyerni.

„Elmondhatjuk, hogy most már nem a 9., hanem a 6. helyen vagyunk. A teljesítményt tekintve csökkenteni akarjuk a hátrányunkat, és mihamarabb versenyeket akarunk nyerni, nem csak később” – fogalmazott a francia szakember.

„Van némi fejlődés, tudjuk, mit csinálunk, és hol kell lennünk ahhoz, hogy győzzünk. Látjuk, hogy fejlődünk. Természetesen nem vagyunk megelégedve, ahogy Haszegava úr is mondta. De tudjuk, hogy haladunk előre, csökkentjük a lemaradásunkat, és még egyik versenyről a másikra is látjuk a különbséget. Az elmúlt évek tendenciája azt mutatja, hogy közeledünk.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

További cikkek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!