Friss hírek

A Honda „igazán elégedett” a téli fejlődéssel

A Red Bull Forma-1-es csapatát irányító Christian Horner azt mondja, motorpartnerük, a Honda „igazán elégedett” azzal a fejlődéssel, amit télen elért – az energiaital-gyárosok nagy áttörésre számítanak 2020-ban.

A Milton Keynes-i istálló tavaly a 3. helyen zárta a konstruktőri bajnokságot, idén viszont már a világbajnoki elsőségért szeretne harcba szállni.

A Red Bull tavaly lépett szövetségre a Hondával, és a csapat rögtön 3 győzelmet is szerzett Max Verstappen révén.

Christian Horner csapatfőnök a Motorsport.com című lapnak nemrég azt mondta, ígéretesnek tűnnek a Honda téli fejlesztései.

„Igazán elégedettnek tűnnek. A motor folyamatosan fejlődött a tavalyi év során. Ez az utolsó motor a következő lépés ebben az evolúcióban. Rengeteg kilométert megtettek a próbapadon. Nyilván nagyon szorosan együttműködünk velük, így integráljuk a kasztniba a motort.”

„Osztják a mi motivációnkat és vágyunkat a versenyképesség irányt, szeretnének építeni arra a 3 győzelemre, amit tavaly elértem. Nagyon-nagyon koncentrálnak arra, hogy megtegyék a következő lépést. Az a pálfordulás, amit sikerült elérniük, fenomenális – elég csak megnézni, hol tartottak 5 éve, és hol tartanak most. Igazán lenyűgöző.”

A Red Bull ifjú titánja, Max Verstappen arról beszélt, főleg azért bizakodó, mert a Honda eddig mindig betartotta azt, amit ígért.

„Nagyon izgatottan kezdtem el velük dolgozni, és nem is csalódtam. Igazán élveztem” – nyilatkozta a holland.

„Nagyon koncentráltak, és remek előrelépéseket tettek a szezon során. Versenyzőként az ember nyilván mindig többet akar, de ez rájuk is ugyanúgy vonatkozik. És az év vége felé nagyon versenyképesnek tűntek. Szerintem nagyon közel voltunk a Mercedeshez, ezt láthattuk például Brazíliában is, amikor Pierre [Gasly] gyorsult egyet Lewisszal [Hamilton].”

„A Ferrarival kapcsolatban nem tudom… Szerintem még mindig egy kicsit előttünk járnak. De szerintem a Honda sokat fejlődött a télen. Hamarosan kiderül, mire mentek a többiek, hiszen ők is fejlődni fognak – remélem, hogy mi nagyobb előrelépéseket teszünk, mint ők.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

További cikkek

A Honda „igazán elégedett” a téli fejlődéssel
Mi történt volna, ha Hamilton sem áll fel a rajtrácsra az újraindításnál?
Alonso: Tanítottam pár új ívet Hamiltonnak!
Vettel: Nagyszerű volt újra az élen harcolni!
Hamilton rosszul lett a dobogón, a koronavírus utóhatásaival küzd

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!