Friss hírek

A Lotus attól tart, elveszíti Grosjeant

A Lotus Forma-1-es csapatánál attól tartanak, küzdeniük kell azért, hogy megtartsák versenyzőjüket, Romain Grosjeant a 2015-ös szezonra.


A Lotus Forma-1-es csapatánál attól tartanak, küzdeniük kell azért, hogy megtartsák versenyzőjüket, Romain Grosjeant a 2015-ös szezonra.

Az enstone-i gárda kiábrándító formában vágott neki az idei évadnak, noha tavaly még futamot tudott nyerni a száguldó cirkuszban.

A Lotus a tavalyi esztendőt követően elveszítette húzóemberét, Kimi Räikkönent, így idén a Romain Grosjean – Pastor Maldonado párossal vesz részt a Forma-1 futamain.

Gerard Lopez, az alakulat tulajdonosa elárulta, tartanak attól, hogy Grosjeanra lecsapnak majd a rivális csapatok, így nehéz lesz megtartaniuk a francia versenyzőt.

„Nincs akkora költségvetésünk, mint néhány más alakulatnak, így van egy bizonyos pont, ameddig harcolunk” – mondta a szakember.

„De Romain nagyon boldog itt, része ennek a családnak, és nem hinném, hogy azt tervezi, hogy valahova máshova megy.”

Lopez elárulta, néhány „kérőt” már el kellett utasítaniuk tavaly, és már most újra érdeklődnek Grosjean szolgálatai iránt.

„Köszönhetően annak, ahogy versenyzett tavaly, volt néhány csapat, mely kopogtatott az ajtónkon, hogy kiderítse, mi is a helyzet vele kapcsolatban, és idén is ugyanez a helyzet.”

„Nem azt mondom, hogy Romain távozik, csupán azt, hogy itt van egy versenyző, akit anno sokat kritizáltak, most pedig hirtelen azt mondják, hogy egy olyan pilóta, aki bármely csapatnál megállná a helyét.”

Miközben Grosjean idén is jól szerepel, csapattársa, Maldonado sokat küszködik. Lopez ezzel együtt nem aggódik, meg van ugyanis győződve arról, a venezuelai pilóta is összeszedi magát, ahogy tette azt annak idején Grosjean is.

„Ő egy olyan versenyző, akinek meg kell értenie, hogy bizonyos körülmények között 95, 96, vagy 97 százalék elég kell, hogy legyen ahhoz, hogy ott legyen, ahol szeretne. És amint eljut a Q3-ba, jöhet a 100 százalék, vagy akár a 105 százalék.”

„Ugyanezt éltük át Romainnel is. Az emberek leírták őt, most viszont már kopogtatnak az ajtónkon, hogy megtudják, vezethetne-e az ő csapatukban. Hosszú távra tervezünk, szóval nem igazán aggódunk. Ki fogjuk hozni a legjobbat Pastorból.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

Ezeket is ajánljuk!

További hírek