Friss hírek

A Lotus magyarázata a kacsaorra

A Lotus istálló mutatta be legutóbb, a mai napon vadonatúj versenygépét, amely a többiek modelljéhez hasonlóan, lépcsős orrkúpot kapott, ami úgy tűnik, általános lesz az idei évben.


A Lotus istálló mutatta be legutóbb, a mai napon vadonatúj versenygépét, amely a többiek modelljéhez hasonlóan, lépcsős orrkúpot kapott, ami úgy tűnik, általános lesz az idei évben.

Eddig öt csapat mutatta be idei versenygépét, melyek közül a McLarentől eltekintve, az összes “kacsacsőrt” kapott, ugyanis a szabályok kimondják: az orrkúp 55mm magas lehet az első tengely előtt, a korábbi 65mm-hez képest.

„Az autók eleje egyértelműen megváltozott, egy jól elhatárolódó lépcső van benne” – mondta a Lotus technikai vezetője, James Allison.

„Az elmúlt években jól látható volt, hogy mindenki arra törekedett, hogy egyre magasabbra tegye az orrkúpot, ugyanis az nagyobb leszorítóerőt generált az autó elején. Azonban egy probléma volt ezzel, mégpedig a biztonság.”

„Az orrkúpok az elmúlt időben a pilótafülke fölé emelkedtek, így veszélyessé váltak, hiszen gondoljunk csak bele, hogy egy oldalirányú ütközésnél fennállt a veszélye annak, hogy megüti a pilóta fejét, ami akár végzetes is lehetett volna egyes esetekben.”

„Éppen ezért a csapatok megegyeztek abban, hogy az orrmagasságot egy mindenki által elfogadható mértékben csökkentsék. Viszont a szabály nem vonatkozik az első tengely mögötti területre, csak kimondottan az orrkúpra, ezért a lépcső.”

Allison azt is elmondta, hogy bár tavaly egy teljesen innovatív megoldással próbálkoztak, ami nem jött be, idén még ha akarták volna, sem tehették volna meg, ugyanis az új kipufogószabályok megkötötték a kezüket.

„A tavalyi évben a csapatok felismerték, hogy a kipufogóból kinyerhető energiával még nagyobb leszorítóerőre tehetnek szert. Mi egy innovatív rendszerrel rukkoltunk elő, és a versenygépünk elején vezettük ki a gázokat” – magyarázta a szakember.

„Az új szabályok azonban sokkal inkább megkötik a kezünket, és csak hátul tudjuk kivezetni a kipufogót, hogy ne tudjunk még nagyobb leszorítóerőt generálni az autó hátulján.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!