A Lotus név is visszatérhet a Forma-1-be - F1VILÁG.HU

A Lotus név is visszatérhet a Forma-1-be

HIRDETÉS

A Litespeed bejelentette, hogy a történelmi Lotus nevet fogja használni az F1-ben, ha az irányító testület elfogadja nevezését, és költségvetési sapkás csapatként, rajthoz állhat a következő évben a királykategóriában.

A Litespeed bejelentette, hogy a történelmi Lotus nevet fogja használni az F1-ben, ha az irányító testület elfogadja nevezését, és költségvetési sapkás csapatként, rajthoz állhat a következő évben a királykategóriában.

A Lotus nevet bizonyára senkinek sem kell bemutatni a Forma-1-ben.

A csapat néhai alapítóját, Colin Chapmant sokszor illették a zseni jelzővel, hiszen egyike volt a legnagyobb fejlesztőknek, számos innováció, és később – a nagy siker miatt – betiltott fejlesztés fűződik a nevéhez.

Sokan máig a Lotut 25-öt tartják a valaha megépített legszebb versenygépnek, amely az első monocoque (önhordó) technológiával készített forma-1-es versenyautó volt, amelynek megépítésénél már a repülőgép-tervezés eredményeit is felhasználták.

Most pedig ismét visszatérhet a sportból 1994-ben kivonuló márka, miután a norfolki bázisú Litespeed alapítói, Nino Judge, és Steve Kenchington – akik a Lotus mérnökei voltak – engedélyt kaptak a márka birtokosától, David Hunttól a történelmi név használatára.

“A Team Lotus egyet jelent a Forma-1 innovációjával, hiszen a Lotus 25 volt az első önhordó karosszériás versenyautó az F1-ben, és a csapat nevéhez fűződik az autók szponzorálása, ami jól mutatja, hogy az ex-Lotus csapattagok miért is akarják visszahozni ezt a bajnok nevet” – mondta Judge.

A csapat már korábban nyilvánosságra hozta, hogy a Tyrell, a Jordan, a Renault, a Toyota, és a Force India korábbi technikai igazgatója, Mike Gascoyne is csatlakozik a projekthez MGI szervezetén keresztül.

A brit szakember örömmel fogadta a hírt, mert elmondása szerint még nagyobb motivációt jelent majd számukra a történelmi név alatt versenyezni, ugyanis nem engedhetik meg maguknak, hogy szégyent hozzanak a nem kevesebb, mint hét konstruktőri győzelemmel rendelkező Lotus névre.

Az eredeti Lotus csapatot Colin Chapman alapította még 1952-ben, és miután sikereket ért el a sportautók terén, illetve a Forma-2-ben, 1958-ban csatlakozott a Forma-1-hez. Szinte az összes nagy versenyző vezetett a Lotus színeiben. Jim Clark, Graham Hill, Jochen Rindt, Emerson Fittipaldi, és Mario Andretti egyéni bajnoki címet szerzett az istállóval.

A Lotus utolsó győzelmét a néhai Ayrton Sennával érte el 1987-ben, ám azt Chapman már nem láthatta, hiszen öt évvel korábban szívrohamban meghalt. A csapat később már csak árnyéka volt önmagának, így végül 1994-ben kivonult a Forma-1-ből.

Hirdetés

A March és a Brabham után a Lotus a harmadik híres név, amely visszatérhet a királykategóriába, feltéve ha az FIA jóváhagyja nevezését, ami június 12-én kiderül.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!