Friss hírek

A Lotus rajthoz áll a szezon hátralévő versenyein

A Lotus ügyvezetője, Matthew Carter megerősítette, hogy megvan a szükséges anyagi hátterük ahhoz, hogy a szezon hátralévő versenyein rajthoz álljanak a Forma-1-ben.


A Lotus ügyvezetője, Matthew Carter megerősítette, hogy megvan a szükséges anyagi hátterük ahhoz, hogy a szezon hátralévő versenyein rajthoz álljanak a Forma-1-ben.

A csapat jövője egyelőre számos kérdést felvet, ugyanis komoly anyagi problémáik léptek fel, miközben előrehaladott tárgyalások folynak a háttérben a Renault-val a felvásárlásról.

Az elmúlt napokban olyan hírek is szárnyra kaptak, melyek szerint a Lotus nem fog tudni részt venni a hétvégi Olasz Nagydíjon, miután kamionjait lefoglalták korábbi tartalékversenyzőjük, Charles Pic feljelentése miatt Belgiumban.

Bár késve, de a csapat megérkezett Monzába, és részt tudott venni a pénteki szabadedzéseken. Carter elmondta, hogy minden adott ahhoz, hogy gond nélkül befejezzék az idei évet, így egy pillanatig sem kell aggódni amiatt, hogy ne utaznának el a tengerentúli versenyekre.

„Biztosíthatom, hogy ott leszünk Szingapúrban” – mondta a szakember. „Az egyik konténerünk már úton is van, és a többi is elhagyja Európát a jövő héten, tehát semmi kétség nem fér hozzá, hogy ott leszünk Szingapúrban.”

„Az anyagi helyzetünk mindenki számára ismert, a média is tele van vele, és nagyon keményen dolgozunk azon, hogy megoldást találjunk rá, zárós határidőn belül.”

„Ami a szezon hátralévő versenyeit illeti, megvan az anyagi hátterünk ahhoz, hogy gond nélkül részt vegyünk a megmérettetéseken, így egyelten futamot sem tervezünk kihagyni.”

A Renault hatalomátvétele már csak formalitás, a tárgyalások utolsó fázisukba érkeztek, a francia motorgyártó jelenleg a szerződést nézi át, amit a Lotus e hét szerdán a hírek szerint már szignózott is.

Korábban úgy volt, hogy már a héten pontot tehetnek az ügy végére, és a Renault 65 millió fontért megszerezheti a csapat 65%-os tulajdonát, a szerződés komplexitása miatt ez jövő hét elejére áttolódhat.

„Nehéz ennél többet mondani” – folytatta Carter. „Annyit elárulhatok, hogy egy bizonyos motorgyártóval már hónapok óta zajlanak az egyeztetések. Bízom abban, hogy ez az üzlet biztosíthatja a csapat hosszú távú jövőjét, és előrébb vihet bennünket.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

Ezeket is ajánljuk!

További cikkek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!