A Lotus szerint még semmi sincs veszve

Annak ellenére, hogy a csapat alulteljesített az Olasz Nagydíjon, a Lotus csapatfőnöke, Eric Boullier úgy érzi, továbbra is esélyük van arra, hogy megnyerjék a világbajnoki címet az idei évben.


Annak ellenére, hogy a csapat alulteljesített az Olasz Nagydíjon, a Lotus csapatfőnöke, Eric Boullier úgy érzi, továbbra is esélyük van arra, hogy megnyerjék a világbajnoki címet az idei évben.

Az enstone-i alakulat finn versenyzőjének, Kimi Räikkönennek hátránya 38 pontra nőtt a listavezető Fernando Alonsóval szemben, miután Monzában csak ötödikként futott be.

Eric Boullier elmondta, számítottak arra, hogy nem lesznek olyan ütőképesek az Olasz Nagydíjon, ám optimistán várják a folytatást, hiszen például a következő verseny helyszíne kedvezhet nekik.

„Tisztában voltunk azzal, hogy kicsit szenvedhetünk Monzában, és végül így is lett” – mondta a csapatfőnök.

„A bajnoki cím azonban még elérhető, főként úgy, hogy a következő versenyhelyszínek vélhetően jobban fekszenek majd nekünk.”

„Már a szingapúri hétvégén is lesz néhány újításunk, és reméljük, hogy az a leszorítóerő szint, amire itt szükség van, illetve mag a vonalvezetés kedvez majd nekünk, hiszen Budapesten, illetve Monacóban is gyorsak voltunk.”

A csapat várhatóan a Japán Nagydíjon használja először élesben vadonatúj dupla DRS-rendszerét. Boullier elmondta, előrelépést várnak ennek köszönhetően.

„Japán is feküdhet az autónknak, főként akkor, ha bevetjük a rendszert. Úgy gondolom, izgalmasan alakul majd az idény vége.”

Görgess tovább, ez is érdekelhet!

HIRDETÉS

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Hozzájárulok, hogy az F1VILAG.HU hírlevel(ek)et küldjön számomra, és közvetlen üzletszerzési céllal megkeressen az általam megadott elérhetőségeimen saját vagy üzleti partnerei ajánlatával:*
Hozzájárulok (Az adatkezelés részletei »)

Ezeket is ajánljuk!

HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS

Lépj be a paddockba! Ez történik Barcelonában!