A Lotust lenyűgözte az új autó megbízhatósága - F1VILÁG.HU

A Lotust lenyűgözte az új autó megbízhatósága

HIRDETÉS

A Lotus technikai vezetője, Mike Gascoyne elégedetten nyilatkozott csapata első hivatalos forma-1-es tesztnapja után, ugyanis a T127-es kódszámmal ellátott modell kiválóan teljesített a spanyolországi Jerezben.

A Lotus technikai vezetője, Mike Gascoyne elégedetten nyilatkozott csapata első hivatalos forma-1-es tesztnapja után, ugyanis a T127-es kódszámmal ellátott modell kiválóan teljesített a spanyolországi Jerezben.

A csapat tesztpilótája, Fairuz Fauzy volt szolgálatban a mai nap folyamán, miután szintén ő járatta be az új autóját még a múlt héten egy privát tesztprogram keretén belül az angliai Silverstone-ban.

A maláj pilóta összesen 76 kört teljesített mindennemű probléma nélkül, pedig nem volt könnyű dolga, hiszen a beszállító hibája miatt nem volt szervokormány az autóban, így meg kellett küzdenie az elemekkel.

Gascoyne elégedetten nyilatkozott, mert úgy érzi, nem is sikerülhetett volna jobban számukra az első nyilvános tesztnap, ahol minden tervezett munkát el tudtak végezni.

“Egy kiváló nap volt az egész csapat számára” – mondta a szakember. “Először is hatalmas köszönetet szeretnék mondani Fairuznak, aki fantasztikus munkát végzett első igazi forma-1-es tesztnapján, mikor számára talán összefüggéstelen dolgokat csináltunk, mert mindent le kellett ellenőriznünk.”

“Ha hozzávesszük a változó időjárási viszonyokat, illetve azt a tényt, hogy nem volt szervo az autóban, akkor nyugodt szívvel jelenhetjük ki, hogy egy nagyon nehéz napon van túl Fairuz, aki mindezek ellenére sem vétett hibát, így óriási köszönettel tartozunk neki.”

“Nem voltak megbízhatósági gondjaink, néhány kisebb túlmelegedési problémától eltekintve, szóval minden rendben haladt a mai nap folyamán. A szervo probléma holnapra megoldódik, így mindent egybevéve, egy kiváló első napunk volt.”

“Mindig is tudtuk, hogy jól összeraktuk az autót, és nem aggódtunk a megbízhatósága miatt. Azonban először pályára kellett küldenünk, és meg kellett néznünk, miként teljesít. Valóban nem voltak gondok, így most megkezdhetjük a valódi munkát.”

“Azt gondolom, hogy jobban ment az első teszt, mint amire számítottunk, így abszolút magabiztosan várjuk a folytatást. Most egy nagyon mozgalmas éjszaka vár ránk, hogy megfelelően felkészüljünk holnapra” – tette hozzá Gascoyne.

Sokan talán nem értették, hogy egy új csapat miért tesztpilótáját ülteti először az új autóba, mikor sokkal fontosabb lenne, hogy a két versenyző minél több időt tölthessen el az új technikával a szezon kezdete előtt, ám van erre magyarázat.

Hirdetés

Fauzy ugyanis még nem rendelkezik szuperlicensszel, és ennek megszerzéséhez még a szezon kezdete előtt 300 km-t teljesítenie kellett egy forma-1-es autóval, ezt a kritériumot teljesítette a mai nap Jerezben, ahol egyébként valóban kiválóan dolgozott.

“Először is köszönöm a csapatnak” – mondta. “Megérkezni, és 76 kört teljesíteni, fantasztikus dolog. Hatalmas volt a kihívás, hogy teljesíteni tudjam a szuperlicenszhez szükséges 300 km-t, és szervo nélkül nem volt könnyű vezetni szárazon, bár esőben könnyebben ment.”

“Nagyon elégedett voltam az autóval, kiegyensúlyozottnak tűnt, és rengeteg potenciál van benne. Egy kicsit szerencsétlen voltam a szervo miatt, ha ez meglett volna, akkor biztos vagyok abban, hogy három-négy másodperccel is gyorsabb lehettem volna.”

Csütörtökön Heikki Kovalainen ül a T127-es volánja mögé.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!