A Magyar Turizmus Zrt. logóját festik fel a mogyoródi pályára - F1VILÁG.HU

A Magyar Turizmus Zrt. logóját festik fel a mogyoródi pályára

HIRDETÉS

A Magyar Turizmus Zrt. új logója, egy hatalmas “festmény” ékesíti mostantól a mogyoródi Hungaroring versenypálya betonját két helyen is a két cég együttműködésének eredményeként – jelentették be és mutatták meg a helyszínen a szerda délután tartott sajtótájékoztatón.


A Magyar Turizmus Zrt. új logója, egy hatalmas “festmény” ékesíti mostantól a mogyoródi Hungaroring versenypálya betonját két helyen is a két cég együttműködésének eredményeként – jelentették be és mutatták meg a helyszínen a szerda délután tartott sajtótájékoztatón.

Bánki Erik, az Országgyűlés sport és turizmus bizottságának fideszes elnöke a sajtótájékoztatón történelmi pillanatnak nevezte a mostani megállapodást.

A Magyar Nagydíj idei futamának kezdetére időzített újdonság célja a turizmus és a sport közötti kapcsolat erősítése, illetve Magyarország hírnevének továbbvitele. A nemzeti színű szív mellé festett “visit – hungary.com” feliratot az elkövetkező napokban 170 ország közel egymilliárd polgára láthatja majd a tévéközvetítéseknek köszönhetően – mondta egyebek mellett Gyulay Zsolt, a Hungaroring Zrt. elnök-vezérigazgatója.

Hozzátette: a világ legnagyobb sporteseményén történő “imázsépítés” bevett gyakorlat másutt is, ezt a lehetőséget nálunk sem szabad veszni hagyni.

A versenypálya második kanyarjában javában készülő “festmény” mellett tartott sajtótájékoztatón Horváth Gergely, a Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgatója azt hangsúlyozta, hogy a mai világban a hagyományos reklámok mellett újfajta módszerekre is szükség van. Ezek közé a módszerek közé tartoznak a jelentősebb sporteseményeken történő bemutatkozások, ezért is kötöttek együttműködési megállapodást a Hungaroring Zrt.-vel – hívta fel a figyelmet.

Mint mondta, a mogyoródi pálya első és második kanyarjába felfestett nagyméretű logón kívül más módon is igyekeznek megnyerni hazánknak, illetve a turizmus céljainak a futamokat látogatókat. Több tízezer prospektust osztanak ki, s kérdőíveket is kitöltetnek majd – sorolta.

Arra a kérdésre, hogy mennyibe kerül a piros-fehér-zöld vonalakkal keretezett szívet és a “visit – hungary.com” feliratot tartalmazó logók (két darab, egyenként több mint 250 négyzetméteres kép) felfestése, Gyulay Zsolt azt válaszolta: sikerült “ügyesen” megállapodni.

Bánki Erik (Fidesz), az Országgyűlés sport és turizmus bizottságának elnöke a sajtótájékoztatón történelmi pillanatnak nevezte a mostani megállapodást, melyet a Forma 1-es futamok elmúlt 25 évében senkinek sem sikerült még tető alá hoznia.

Megfogalmazása szerint a turizmus és a sport minél több eseményen való együttes “megjelenése” eltökélt célja a kormánynak hazánk jó hírének öregbítése érdekében.

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!