A Manornál folytatja a Ferrari volt főtervezője - F1VILÁG.HU

A Manornál folytatja a Ferrari volt főtervezője

HIRDETÉS

A Ferrari korábbi főtervezőjét, Nikolas Tombazist szerződtette csapatába a Manor.


A Ferrari korábbi főtervezőjét, Nikolas Tombazist szerződtette csapatába a Manor.

A neves szakember 1992 óta tevékenykedik a Forma-1-ben, korábban a Benettonnál és a McLarennél, legutóbb pedig a Ferrarinál dolgozott.

A 47 éves Tombazis 2006-ban csatlakozott az olaszokhoz, és egészen 2014 végéig a Ferrari főtervezője volt.

A Manornál azonnali hatállyal megkezdi munkáját az aerodinamikai részleg vezetőjeként.

„A csapatnak meggyőző tervei vannak, és a szükséges területekbe fektet annak érdekében, hogy elérje céljait a versenypályán” – nyilatkozta a görög szakember.

„A jelenlegi tervezőcsapat is rendkívül erős, és alig várom már, hogy együtt dolgozzam ezekkel a kiváló szakemberekkel, hogy a legtöbbet hozzuk ki a lehetőségeinkből, és a következő néhány idényben előrébb kerüljünk a mezőnyben.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!