A McLaren bejelentette 2020-as versenyzőpárosát

Lando Norris, McLaren, on the grid
Fotó: McLaren
A McLaren csapata hivatalosan is megerősítette, hogy a 2020-as F1-es szezonban is a Lando Norris-Carlos Sainz párossal vág majd neki a szezonnak.

Norris meggyőző teljesítményt nyújt az idei évben: az elmúlt két versenyt az ötödik rajthelyről kezdhette meg, míg csapattársa, Sainz is remek formában van, a spanyol ugyanis az elmúlt 6 versenyből 5 alkalommal szerzett pontot.

A McLaren is folyamatosan fejlődő formáját mutatja, jelenleg a bajnokság 4. helyét foglalják el a konstruktőrök között, míg Sainz a 7., Norris pedig a 8. helyen ál az egyéni pontversenyben. 

Andreas Seidl, a McLaren versenycsapatát irányító főnöke a bejelentés kapcsán elmondta, nagyon elégedettek a pilóták teljesítményével. 

„Carlos és Lando teljesítménye kulcsfontosságú volt a csapat fejlődésében. A visszajelzéseik lehetővé tették a mérnökeink számára, hogy az MCL34-est fejleszteni tudják, és előretekintsenek az MCL35-ös versenygépre.” 

Zak Brown, a McLaren ügyvezetője hozzátette, nem volt kérdés számukra, hogy Sainz és Norris maradjon a csapatnál. 

„Mindig is ez volt a terv. De sok csapat szimatol, sokan elégedetlenek a pilótáikkal, és Lando és Carlos teljesítménye alapján érdekünk volt, hogy megszüntessük a spekulációkat.” 

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Exkluzív F1-es videók!

Imádod a Forma-1-et? Megnézel mindent, ami kedvenc sportágadról szól? Akkor ne maradj le YouTube-csatornánk újdonságairól sem!