A McLaren elégedett a versenytempójával - F1VILÁG.HU

A McLaren elégedett a versenytempójával

HIRDETÉS

Bár Lewis Hamilton az utolsó előtti körben összetörte autóját, és eldobta magától a már biztosnak tűnő második helyet, a McLaren csapatfőnöke, Martin Whitmarsh úgy érzi, hogy elégedettek lehetnek a versenyen mutatott teljesítményükkel.


Bár Lewis Hamilton az utolsó előtti körben összetörte autóját, és eldobta magától a már biztosnak tűnő második helyet, a McLaren csapatfőnöke, Martin Whitmarsh úgy érzi, hogy elégedettek lehetnek a versenyen mutatott teljesítményükkel.

Azt követően, hogy hét tizeddel volt lassabb a Red Bull duójánál az időmérőn, Hamilton gond nélkül tartani tudta a tempót Sebastian Vettellel, akit a boxban előzött meg, ám végül egy defekt vetett véget szárnyalásának, és két körrel a futam vége előtt, a második helyről búcsúzni kényszerült.

Whitmarsh elmondása szerint mindig is tudta, hogy az MP4/25 közelebb lesz az RB6-hoz a versenyen, és nagyon örül annak, hogy feltételezése beigazolódott a spanyol ringen, ahol Hamilton futotta meg a leggyorsabb kört.

„Tudtuk, hogy közelebb leszünk, mint a kvalifikáción” – mondta a szakember a riportereknek Barcelonában.

„Lewis futotta meg a verseny leggyorsabb körét. Tudtuk, hogy közelebb lehetünk, hogy mennyire, az nem számít, egyszerűen megpróbáltuk megverni őket.”

„Sikerült megelőznünk Sebastiant, aki a manőver után nem is jelentett veszélyt Lewisra a futam hátralévő részében. Ebből is látszik, hogy eléjük kell kerülnünk valahogy, és akkor leversenyezhetjük őket.”

A csapatfőnök azt is elmondta, hogy sikerült javulást elérniük az újításokkal, azonban a Red Bull talán még nagyobb fejlődést ért el, különösen az amúgy is remek időmérő teljesítménye terén, így még nagyon sok munka vár rájuk a következő időszakban.

„Úgy gondolom, hogy gyorsabb volt az autó Barcelonában, de még ennél is gyorsabbnak kell lennünk, így a munka nem állhat meg, továbbra is nagyon keményen kell hajtanunk” – folytatta Whitmarsh.

„Az időmérőn még nagy a lemaradásunk, de a versenyen, ahogy arra számítottunk is, jóval közelebb vagyunk a Red Bullhoz. Most az a feladatunk, hogy javítsunk az egykörös teljesítményünkön, mert eléjük kell kerülnünk, hogy megverhessük őket.”

Hirdetés

„Talán jobban készítik fel a gumikat egy körre, és jobbak a beállításaik, mikor könnyű az autó. Mindenképpen meg kell vizsgálnunk ezt a területet, és amilyen gyorsan csak lehet, javítanunk kell ezen.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!