A McLaren feltüzelve várja az időmérőt - F1VILÁG.HU

A McLaren feltüzelve várja az időmérőt

HIRDETÉS

A McLaren pilótái, Jenson Button és Lewis Hamilton magabiztosan nyilatkoztak a pénteki szabadedzéseket követően, ahol versenygépük kiválóan teljesített Monzában.


A McLaren pilótái, Jenson Button és Lewis Hamilton magabiztosan nyilatkoztak a pénteki szabadedzéseket követően, ahol versenygépük kiválóan teljesített Monzában.

Bár a délelőtti tréninget az első és a harmadik helyen fejezték be, délután visszacsúsztak Sebastian Vettel és a Ferrari duója, Fernando Alonso és Felipe Massa mögé a negyedik, illetve az ötödik helyre, a McLaren versenyzői magabiztosan várják a folytatást.

„Elégedett voltam az autómmal, és a beállításokat már csak finomra kell hangozni, szóval azt gondolom, hogy egy eredményes napot zártunk, és már csak azt kell eldönteni, hogy milyen irányba megyünk el a leszorítóerőt illetően” – mondta Button.

„Különböző beállításokkal mentünk, hogy minél több információt gyűjthessünk a leszorítóerő szintről. A többi csapat is ezt tette, mindössze információgyűjtés céljából, hogy megtudja, miként viselkednek a különböző beállítások.”

Hamilton szintén optimistán nyilatkozott, és elmondta, hogy teljesen mindegy, hogy csapata beveti-e év eleje óta használt F-csatornáját a hétvége hátralévő részében, mindenképpen eredményesen fognak szerepelni az olasz ringen.

„Nagyjából hasonló teljesítményre vagyunk képesek az F-csatornával, és nélküle” – mondta a brit pilóta, aki a délután folyamán a rendszer nélkül körözött, és csak minimálisan volt gyorsabb csapattársánál, aki használta az eszközt.

„Kétféle leszorítóerő szinttel futottunk: az egyik lassabb volt az egyenesekben, de gyorsabb a kanyarokban, a másik pedig gyorsabb volt az egyenesekben, és lassabb a kanyarokban, ami nagyjából kiegyenlítette egymást.”

„Egyelőre még nem döntöttünk arról, hogy melyik irányba megyünk el, ugyanis minden attól függ, hogy miként viselkedik az autó a nagyobb üzemanyagszint mellett, illetve melyik beállításban van nagyobb potenciál.”

A McLaren duója azonban egyetértett abban, hogy legnagyobb ellenfeleik, a Red Bull és a Ferrari komoly kihívást jelenteken majd számukra ezen a hétvégén.

Hirdetés

„Azt várjuk tőlük, hogy nagyon gyorsak lesznek” – folytatta Hamilton. „Volt egy kisebb különbség köztünk a második edzésen, de aztán behoztak minket. Igen kemény lesz a küzdelem az élen, de úgy érezzük, mindenünk megvan ahhoz, hogy eredményesen szerepeljünk.”

„A holnap délelőtti szabadedzésen és a délutáni kvalifikáción viszont minden kiderül.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!