Friss hírek

A McLaren-főnök reméli, három-négy autó is harcolhat a bajnoki címért 2022-ben

A McLaren vezérigazgatója, Zak Brown abban bízik, a 2022-es Forma-1-es idényben „három-négy” autó is harcban lehet majd a világbajnoki címért – egészen az utolsó versenyig.

A 2021-es bajnokság a Mercedes és a Red Bull, illetve Lewis Hamilton és Max Verstappen küzdelméről szólt. A csapatok versenyében a Mercedes győzött végül, míg az egyéni trófeát Verstappen hódította el.

A McLaren a Ferrari mögött a 4. helyen zárta a konstruktőri bajnokságot, a wokingi istálló azonban mihamarabb szeretne visszatérni a győztesek útjára.

Hirdetés
 

A csapat vezérigazgatója, Zak Brown elárulta, nagyon meglepné, ha 2022-ben lenne olyan csapat, mely végigdominálná az idényt.

„Nagyon meglepődnék, ha a következő idény unalmas lenne az új autókkal” – magyarázta a szakember. „Azt gondolom, lesz néhány győztes és vesztes, és néhány meglepetés is. Meglepne, ha dominancia lenne.”

„Lehet, hogy egy csapat dominálni fog egy kis ideig, mint például a Brawn, amikor találtak valamit 2009-ben. De azt gondolom, a költségplafonnal most érezhető volt a feszültség, hiszen a csapatoknak le kellett állniuk a 2021-es autók fejlesztésével a 2022-esért cserébe, és a többi. Meglepne, ha a mezőny nem lenne még szorosabb.”

Brown azt reméli, 2022-ben „három vagy négy autó” is harcolni tud majd a bajnoki címért.

„Én abban bízom, hogy a következő idény végén úgy érkezünk meg Abu Dhabiba, hogy három vagy négy autó is harcolhat a bajnoki címért, szerintem ez a végső cél. Azt gondolom, az elmúlt idény is igazán látványos volt, és remélem, hogy az, amit láttunk, csak egy kis ízelítő a jövőre nézve az új autókkal és aerodinamikai csomagokkal.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!