A McLaren hosszú távra akar versenyzőt szerződtetni - F1VILÁG.HU

A McLaren hosszú távra akar versenyzőt szerződtetni

HIRDETÉS

A McLaren versenyigazgatója, Eric Boullier elárulta, szeretnék hosszú távra bebiztosítani csapatukat versenyzői fronton, így erre alapozzák majd döntésüket jövő évi pilótafelállásukkal kapcsolatban.


A McLaren versenyigazgatója, Eric Boullier elárulta, szeretnék hosszú távra bebiztosítani csapatukat versenyzői fronton, így erre alapozzák majd döntésüket jövő évi pilótafelállásukkal kapcsolatban.

A wokingi gárda minden opciót fontolóra vesz a jövő év vonatkozásában, így sem Jenson Buttonnak, sem Kevin Magnussennek nincs még érvényes szerződése a következő évadra.

A hírek szerint a McLarennek Fernando Alonsóra fáj leginkább a foga, de a csapat állítólag Valtteri Bottasszal is egyeztetéseket folytat.

„Ha egy versenyző elérhetővé válik a piacon, érdekel minket, hogy megfelelő volna-e számunkra” – nyilatkozta Eric Boullier az AUTOSPORT-nak.

„Jelenleg az a taktikánk, hogy kivárunk – és ezzel most nem azt mondom, hogy változtatunk versenyzőpárosunkon! Szóval várni fogunk addig, amíg kiderül, mi folyik a versenyzői piacon, nemcsak a jövő év, de a távolabbi jövő vonatkozásában is.”

„A tervünk az, hogy hosszú távon az élen legyen a McLaren, tudnunk kell, mit fogunk csinálni 3-4 év múlva.”

Boullier utalt rá, ha a következő szezonra nem sikerül leigazolniuk egy nagy nevet, rövid távú megoldást keresnek, hogy 2016-ban vagy 2017-ben leigazolhassanak olyan versenyzőket, mint Fernando Alonso, Sebastian Vettel, vagy éppen Lewis Hamilton.

Bár Button nemrég nyíltan összeszólalkozott Ron Dennisszel, a McLaren elnökével, Boullier elárulta, elégedettek az angol szolgálataival.

„Jó munkát végez. Mi pedig azt várjuk el versenyzőinktől, hogy mindig 100 százalékot nyújtsanak. Azt akarjuk, hogy mindenki jól teljesítsen, ha pedig nem jönnek az elvárt eredmények, azt nehéz elfogadni, és olykor frusztrálttá válik az ember.”

Hirdetés

„De ez mindenkire igaz, 100 százalékig nyomnunk kell.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!