Friss hírek

A McLaren ígéretet tett versenyzőinek

A McLaren Mercedes szerdán kiadott hivatalos közleményében megígérte versenyzőinek, hogy a korábbiakhoz hasonlóan, egyenlő bánásmódban részesíti majd őket a jövő hétvégén megrendezésre kerülő szezonzáró Brazil Nagydíjon.

A McLaren Mercedes szerdán kiadott hivatalos közleményében megígérte versenyzőinek, hogy a korábbiakhoz hasonlóan, egyenlő bánásmódban részesíti majd őket a jövő hétvégén megrendezésre kerülő szezonzáró Brazil Nagydíjon.

“Azt követően, hogy egyes híresztelések szerint megkülönböztetjük versenyzőinket, a csapat mindenképpen tisztázni szeretné, hogy tartja magát irányelveihez, és az október 21-én megrendezésre kerülő szezonzáró Brazil Nagydíjon is egyenlő feltételekkel küldi pályára Fernandót és Lewist” – állt a csapat mai nap kiadott közleményében.

“Az egész szezonban tartottuk magunkat elveinkhez, és a McLaren, valamint a Mercedes-Benz továbbra is mindent megtesz annak érdekében, hogy bizonyosságot szerezzen arról, mind Fernando, mind Lewis egyenlő esélyekkel indulhat a győzelemért egy minden tekintetben ugyanolyan jól összetett autóval, motorral, és taktikával.”

Egy futammal a szezon vége előtt az újonc Hamilton négy ponttal vezeti a bajnokságot csapattársa, Fernando Alonso előtt, akit további három ponttal lemaradva a Ferrari finnje, Kimi Raikkönen követ a harmadik helyen.

Alonso az egész évben kritikus szavakkal illette csapatát, mert úgy érezte, a vezetőség kivételezik Hamiltonnal, azonban a Kínai Nagydíjat követően elmondta, egyenlő bánásmódot vár a McLarentől Brazíliában.

“A Vodafone McLaren Mercedes istálló, ahogy eddig is, a szezonzáró Brazil Nagydíjon is egyenlő feltételekkel küldi harcba versenyzőit, akik szabadon harcolhatnak majd egymással a bajnoki címért. A csapat mindent megtesz annak érdekében, hogy megnyerje az egyéni bajnoki címet” – mondta a közleményben a csapatvezető, Ron Dennis.

A Mercedes-Benz Motorsport alelnöke, Norbert Haug a következőkkel folytatta: “Rengeteg feltételezés látott napvilágot a csapaton belüli egyenlőségről. A pontverseny állása mutatja talán a legjobban azt, hogy valóban egyenlőség van a csapaton belül. Az elmúlt tizenkét évben, mióta a Mercedes-Benz és a McLaren együtt dolgozik, minden versenyző megkapta a lehetőséget, hogy szabadon harcolhasson csapattársával.”

“A következő futamon sem lesz ez másképp, és versenyzőink egyenlő esélyekkel szállhatnak majd harcba a bajnoki címért” – tette hozzá Haug.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

Ezeket is ajánljuk!

További hírek

A McLaren ígéretet tett versenyzőinek
Fotók: Ocon pályára vitte az Alpine új autóját
Vettel: A sprintfutam csak a problémák foltozgatása
Az Aston Martin szeretné a legjobbat kihozni Vettelből
Vettelék már holnap pályára viszik az új Aston Martint