A McLaren finn versenyzője, Heikki Kovalainen szerint minden adott ahhoz, hogy csapata már a március végén megrendezésre kerülő szezonnyitó Ausztrál Nagydíjon bevesse saját fejlesztésű hibrid rendszerét.
A McLaren finn versenyzője, Heikki Kovalainen szerint minden adott ahhoz, hogy csapata már a március végén megrendezésre kerülő szezonnyitó Ausztrál Nagydíjon bevesse saját fejlesztésű hibrid rendszerét.
A költségek csökkentése és az izgalmak fokozása érdekében, az idei szezontól engedélyezett a kinetikus energiatároló rendszer használata a versenyeken, ami lehetővé teszi a pilóták számára, hogy néhány másodperc erejéig extra lóerőket tudjanak felszabadítani.
Eddig még egyetlen csapat sem erősítette meg, hogy használni fogja a rendszert az első versenyen, sokan a májusi Spanyol Nagydíjat tűzték ki célul, ám még az sem kizárt, hogy a legtöbben csak a szezon második felében vetik be a KERS-t.
Az eszköz legnagyobb hátránya a súlya, amely csapatonként eltérően 20 és 40kg között mozog majd a szezonnyitóra. Ez önmagában még nem is lenne olyan hatalmas probléma, ám mivel a KERS az autók hátuljában, általában az üzemanyagcella alatt kap helyet, rossz irányban befolyásolja a súlyelosztást, ugyanis a slick gumik visszatérésével, minden csapat orr-nehéz autó tervezésére törekszik.
Az istállók a ballasztokkal sem játszhatnak már nagyon, hiszen az autók maximális súlyhatára a KERS bevezetése ellenére sem változott, így sokkal kevesebb ellensúly építhető az autóba, mint korábban, nem is beszélve arról, hogy a nehezebb pilóták valamelyest hátrányba is kerülhetnek.
Kovalainen azonban úgy gondolja, hogy a McLaren remekül halad a hibrid rendszer tesztelésével, és ha minden jól alakul, akár már a hó végi szezonnyitón élesben is bevethetik azt Melbourne-ben.
“Úgy gondolom, hogy eljutottunk abba a fázisba, mikor egész nap használjuk a rendszert, ami megbízható, és maximális teljesítményen futtatva sincsenek vele problémáink” – mondta a finn pilóta a riportereknek Jerezben.
“Éppen ezért, ha csak nem történik valami drámaian negatív dolog, akkor nem látok okot arra, hogy ne tudnánk azt használni a szezonnyitón. Természetesen még fel kell hívnom Norbert Haugot, hogy ő mennyire elégedett.”
“Azonban, amit eddig láttam, az bíztató, az eszköz kiválóan muzsikál a pályán. Éppen ezért is vagyok 99 százalékig biztos abban, hogy használni fogjuk, mert eddig nem botlottunk bele komolyabb problémába.”
A McLaren versenyzője tisztában van azzal, hogy csapata akár előnybe is kerülhet a rendszer használata miatt az első versenyeken, bár úgy gondolja, nem csak ők lesznek az egyedüliek, akik bevetik a KERS-t a szezonnyitón Melbourne-ben.
“Nyilván előnyt jelenthet az eszköz használata, különösen a rajtnál” – magyarázta. “Aztán a verseny közben is hasznos lehet, főleg akkor, mikor harcolsz valakivel, és előzni akarsz.”
“Remélhetőleg mások nem fogják használni, mi pedig igen, de vannak kiváló csapatok körülöttünk, és senkit nem szeretnék alábecsülni, így egyáltalán nem lennék meglepve, ha több gárda is bevetné a hibrid rendszert a szezonnyitón.”