A McLaren még nem döntött a fellebbezés ügyében - F1VILÁG.HU

A McLaren még nem döntött a fellebbezés ügyében

HIRDETÉS

A McLaren Mercedes visszavonhatja fellebbezését a Magyar Nagydíj sportfelügyelőinek döntése ellen, azonban a csapat vezetője, Ron Dennis megerősítette, egyelőre még nem döntöttek az ügyben, jóllehet a média ennek ellenkezőjét állította a versenyt követően.

A McLaren Mercedes visszavonhatja fellebbezését a Magyar Nagydíj sportfelügyelőinek döntése ellen, azonban a csapat vezetője, Ron Dennis megerősítette, egyelőre még nem döntöttek az ügyben, jóllehet a média ennek ellenkezőjét állította a versenyt követően.

A stewardok döntése értelmében a McLaren egyetlen konstruktőri pontot sem szerezhetett a hétvégi Magyar Nagydíjon, ugyanis a csapat az időmérő edzésen mutatott viselkedésével gátat szabott a szabad versenyzésnek.

A McLaren egy órával a hivatalos döntés után értesítette a szövetséget, hogy fellebbezést nyújt be a sportfelügyelők döntése ellen, azonban Dennis a tegnapi verseny után elhintette, egyáltalán nem biztosa, hogy csapata élni fog ezzel a lehetőséggel.

Bár egyes értesülések szerint a Mercedes Motorsport igazgatója, Norbert Haug egyik nyilatkozatában teljesen kizárta a fellebbezés lehetőségét, Ron Dennis hétfőn megerősítette, csak a mai nap folyamán döntenek az ügyben, mikor mindenki visszatér a főhadiszállásra.

“Őszintén mondom, továbbra sem tudok mit nyilatkozni ez ügyben, de nyilvánvalóan az is egy lehetőség, hogy nem fellebbezünk a döntés ellen” – mondta Dennis. “Hamarosan megvitatjuk az ügyet. Bosszantó, hogy konstruktőri pontok nélkül kell elhagynunk a versenyt, de ez egy bevált szokás a sportfelügyelők részéről. Viszont mindössze csak nyolc pontot vesztettünk előnyünkből, ami még nem olyan vészes. Mindent kielemzünk, és óvatosan megvizsgálunk az elkövetkezendő 24 órában, és eldöntjük, érdemes-e fellebbeznünk az ügyben.”

Dennis azt is elmondta, fontosnak tartja, hogy a következő verseny előtt elbeszélgessen a csapat tagjaival, hogy minél előbb maguk mögött tudják a Magyar Nagydíjon történteket. “A mostani és a következő verseny között le kell ültetnünk a csapat tagjait, meg kell nyugtatnunk őket, hogy a hétvégén történtek többé ne fordulhassanak elő egyetlen egy versenyen sem” – tette hozzá a szakember.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!