Friss hírek

A McLaren még nem egyezett meg a Prodrive-val

A McLaren csapatvezetője, Ron Dennis megerősítette, jól haladnak a tárgyalások a Forma-1 leendő tizenkettedik alakulatával, a Prodrive-val, jóllehet még semmi sincs eldöntve.

A McLaren csapatvezetője, Ron Dennis megerősítette, jól haladnak a tárgyalások a Forma-1 leendő tizenkettedik alakulatával, a Prodrive-val, jóllehet még semmi sincs eldöntve.

A Prodrive vezetője, David Richards a héten megerősítette, a még versenyben lévő három alakulat közül a McLaren áll a legközelebb ahhoz, hogy beszállítói szerződést kössön csapatával, és ha minden a tervek szerint halad, akkor a wokingi alakulat által leszállított kasztnikkal és motorokkal állhatnak majd rajthoz a 2008-as szezonnyitó Ausztrál Nagydíjon.

“A McLaren egyike a három még versenyben maradt istállónak, melyekkel tárgyalásban vagyunk, de megerősíthetem, hogy a wokigiak állnak a legközelebb ahhoz, hogy szerződést kössünk velük” – mondta Richards a The Timesnak adott nyilatkozatában.

Dennis szombaton megerősítette, intenzív tárgyalásokat folytatnak a Prodrive menedzsmentjével, ám tisztázta, bármi is legyen az ügy végkimenetele, a bejelentés nem tőlük, hanem a mezőny tizenkettedik csapatától fog érkezni.

“A Prodrive project jól halad” – mondta Dennis Törökországban. “Azonban a bejelentés nem tőlünk fog érkezni. Egyelőre még semmi nincs eldöntve, de hamarosan pontot teszünk az ügy végére. Megvan a kidolgozott stratégiánk arra, hogy miként jelentsük majd be a szerződést, ha erre sor kerül, de egyelőre még nem állunk úgy, hogy erről kellene beszélnünk.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

További cikkek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!