A brit istálló több újítást is pályára vitt az Azeri Nagydíjon, köztük egy vadonatúj padlólemezt is, a csapat pedig Lando Norris révén képes is volt a pontszerzésre. Miamiban azonban a brit pilóta a becslések szerint körönként 2 tizedmásodpercet veszített azt követően, hogy az 1-es kanyarban összeütközött Nyck de Vriesszel, és megsérült autójának padlólemeze.
Norris végül a 17., Oscar Piastri pedig a 19. pozícióban végzett, a csapat pedig fontolgatta, hogy az ausztrál pilótával kiáll a futamról, mivel problémája támadt autójának brake-by-wire rendszerével egy hidraulikus hiba miatt.
Andrea Stella, a McLaren csapatfőnöke a miami hétvége után azt mondta, rengeteg munka vár még rájuk, a Miami Nagydíj számukra egyfajta „valóságellenőrzés” volt.
„A fő dolog, amit magunkkal tudunk vinni a tisztességes bakui hétvége után a teljesítmény szempontjából, hogy volt egy valóságellenőrzésünk. Azok az információk, amiket itt gyűjtöttünk, segítenek bennünket abban, hogy megértsük olyan fejlesztési irányokat, amiket követnünk kell, mint például az autó javítása olyankor, amikor a versenyző nem nyomja a féket, és nem nyomja a gázpedált.”
„Jelenleg az autónk egyszerűen nem működik ilyenkor. Egy olyan pályán pedig, mint a mostani, ez túl nagy korlátozó tényező.”
Az olasz szakember szerint a McLarennek legfeljebb akkor lett volna esélye Miamiban, ha beküldik a biztonsági autót, összekuszálva ezzel a stratégiákat. Az 57 körös verseny viszont kiesés, sőt, sárga zászlók nélkül zajlott.
„Szükségünk lett volna néhány eseményre a versenyen, egy biztonsági autóra, vagy ilyesmi, de semmi sem történt. Szóval nem lehetett áthidalni azokat a korlátozó tényezőket, amiket a teljesítmény tekintetében láthattunk. Pont nélkül távozunk.”