A McLaren semmit nem bíz a véletlenre jövőre - F1VILÁG.HU

A McLaren semmit nem bíz a véletlenre jövőre

HIRDETÉS

A McLaren az eddiginél támadóbb szellemben készül a jövő évre, hogy az idei szezon második felében mutatott fejlődésre alapozva, visszatérjen a mezőny élére, és harcba szállhasson a bajnoki címért 2010-ben.

A McLaren az eddiginél támadóbb szellemben készül a jövő évre, hogy az idei szezon második felében mutatott fejlődésre alapozva, visszatérjen a mezőny élére, és harcba szállhasson a bajnoki címért 2010-ben.

A wokingi alakulat borzalmasan gyengén kezdte az idei évet, már a téli teszteken nyilvánvaló volt, hogy új versenygépük nem fogja tudni felvenni a lépést az ellenfeleivel.

Bár a szezonmásodik felében – a Red Bull Racing kivételével – mindenkinél több pontot szerzett, ez már nem volt elég ahhoz, hogy megvédhesse vb-címét, amit elhódított tőle a Brawn GP.

A McLaren vezetése éppen ezért mindent elkövet annak érdekében, hogy ne ismétlődjön meg az idei eset, és ne azzal kelljen foglalkozniuk az idény első felében, hogy miként tudnak felzárkózni ellenfeleikre.

“Még túl korai lenne teljes bizonyossággal megmondani, mennyire leszünk versenyképesek a jövő évben, de azt már most leszögezhetjük, hogy sokkal agresszívebben álltunk hozzá az új autó fejlesztéséhez, mint régebben” – mondta Paddy Lowe, a McLaren főmérnöke, aki már korábban elárulta, hogy már most gyorsabb a jövő évi versenygép az elődjénél.

Az idei évben minden kétséget kizáróan a McLaren fejlődött a legtöbbet az f1-es mezőnyben, egyrészt mert volt honnan, másrészt mert a mérnökök rengeteg időt töltöttek a hibakereséssel, és elemzéssel, ahelyett, hogy már teljes erőbedobással az új autóra koncentráltak volna.

Mindez azonban hasznára vált a csapatnak, mert amellett, hogy drasztikusan javult az MP4/24 teljesítménye, a hibakeresés során tanultakat kamatoztatni tudták és a mai napig tudják a mérnökök az új autó tervezése és fejlesztése során.

“Felhasználtuk az új autó munkálatai során azt a tudásanyagot, amit az MP4/24-es modell fejlesztése és átépítése során szereztünk az idei szezonban. Úgy érezzük, jól haladunk és fejlődünk, azonban azzal is tisztában vagyunk, hogy a többiek sem tétlenkednek.”

“Meg lennék lepve, ha a Red Bull Racing, és a Ferrari nem jönne ki egy szintén nagyon erős csomaggal, és szerintem a Mercedes GP is egy igazán gyors autóval kezdi meg a jövő évet. Senkit nem lehet leírni ebben az üzletben.”

Bár sokan attól tartanak, hogy a csapat újdonsült versenyzője, Jenson Button hátrányban lesz a szezon elején csapattársával, Lewis Hamiltonnal szemben, aki már negyedik évét kezdi majd meg a McLarennel, Lowe szerint egyenlő esélyekkel indulhat a két brit pilóta.

Hirdetés

“Az ember igyekszik a lehető legsemlegesebbre tervezni az autót. Az egyetlen specifikus dolog, amit a pilótára szabunk, az a pilótafülke, és ahogy azt már elmondtam, biztosak vagyunk abban, hogy ez nem lesz probléma Jensonnak” – magyarázta Lowe.

A McLaren ügyvezetője, Jonathan Neale is úgy gondolja, hogy Button könnyen hozzá fog szokni az új autóhoz, hiszen mind neki, mind pedig Hamiltonnak “elég semleges a vezetési stílusa”, így hasonló lesz számukra az MP4/25-ös modell.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!