A McLaren szerint a Ferrari a legmegbízhatóbb - F1VILÁG.HU

A McLaren szerint a Ferrari a legmegbízhatóbb

HIRDETÉS

Jonathan Neale, a McLaren-Mercedes ügyvezetője a Forma-1 hivatalos weboldalának adott interjújában elárulta, véleménye szerint megbízhatóság tekintetében a Ferrari alakulata egyelőre riválisai előtt jár, ám az ő versenyzőik is elégedettek idei autóikkal.


Jonathan Neale, a McLaren-Mercedes ügyvezetője a Forma-1 hivatalos weboldalának adott interjújában elárulta, véleménye szerint megbízhatóság tekintetében a Ferrari alakulata egyelőre riválisai előtt jár, ám az ő versenyzőik is elégedettek idei autóikkal.

A csapat február 4-én, Berlinben mutatta be új versenygépét a nagyközönségnek, így az első, valenciai tesztsorozaton az MP4-25-ös továbbfejlesztett változatával gurultak pályára, elsősorban azért, hogy egy jól ismert platformon tesztelhessék a Pirelli vadonatúj abroncsait.

Habár a McLaren versenyzői azóta köridők tekintetében nem igazán jeleskedtek a 2011-es autóval, Jonathan Neale úgy nyilatkozott, mind Lewis Hamilton, mind Jenson Button elégedett annak teljesítményével, noha elsősorban a megbízhatóság terén szeretnének biztosra menni.

„Amikor először pályára vittük az MP4-26-ost, az első napokban mind Lewis, mind Jenson pozitív visszajelzéseket adott” – mondta a szakember.

„Mivel az azt megelőző héten gumitesztelés miatt az MP4-25-öst vezethették, mindketten nyilatkozhattak a két autó közti különbségekről. Úgy gondolom, okos döntést hoztunk, hiszen nagyon sok változás van. Nehéz lett volna megérteni az új abroncsokat, az új autót, aerodinamikát és mechanikát egyszerre.”

„Barcelonában használtuk a KERS-rendszert és a mozgatható hátsó szárnyat. Azt kaptuk, amire számítottunk. Ha van olyan pálya, ahol az autó stabilitását és aerodinamikáját tesztelni lehet, akkor az a barcelonai.”

Neale hozzátette, természetesen figyelemmel kísérik riválisaikat, ám egyelőre nem igazán tudnak összehasonlításokat végezni, ugyanis fogalmuk sincs, a többi versenyző éppen milyen konfigurációjú autóval köröz a pályán.

„Azt hiszem, az év ezen szakaszában mindenki egy kicsit aggódik a tempó miatt” – folytatta a ügyvezet.

„Számunkra elsősorban az volt a legfontosabb, hogy az autó körbemenjen, megfelelő számú kilométert teljesítsen és hogy ne legyenek gondok vele. Szerettünk volna meggyőződni arról, hogy a szélcsatornában kapott értékek helyesek.”

Hirdetés

„Ha valamilyen problémát észlelünk – és itt különösképp az aerodinamikáról beszélek -, akkor nem elég visszamenni és megpróbálni rendezni a dolgot, hiszen egy sor kérdést kell megválaszolnunk.”

A szakember úgy véli, jelen pillanatban megbízhatóság tekintetében a Ferrari teljesít legjobban, ám nem szeretne jóslatokba bocsátkozni.

„A jelenlegi, korai fázisban úgy gondolom, a Ferrari megbízhatósága nagyon jó, és képesek következetes köridőket futni. Viszont a gumikopás mindenkinél óriási. Ilyenkor nem tudjuk, ki, milyen üzemanyag-mennyiséggel van pályán, és egy lágy abroncsokkal körülbelül 1 másodperccel lehet jobb időt futni, mint a keményebb keverékkel.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!