Komoly kockázatot vállalna a Forma-1 irányító testülete, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) azzal, ha nem hosszabbítaná meg kizárólagos gumiszállítója, a Pirelli szerződését – állítja a McLaren Mercedes ügyvezető-igazgatója, Jonathan Neale.
Komoly kockázatot vállalna a Forma-1 irányító testülete, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) azzal, ha nem hosszabbítaná meg kizárólagos gumiszállítója, a Pirelli szerződését – állítja a McLaren Mercedes ügyvezető-igazgatója, Jonathan Neale.
Bár a csapatok jelentős részével, illetve a kereskedelmi jogokat birtokló Bernie Ecclestone-nal már megállapodott a folytatásról, az olasz gumigyártónak egyelőre nem sikerült dűlőre jutnia a folytatást illetően az FIA-val.
Paul Hembery, a vállalat motorsport-főnöke nemrég úgy nyilatkozott, igencsak bizarr helyzetben vannak, hiszen továbbra sem tudják, folytathatják-e a Forma-1-ben 2014-ben, noha a felkészülést már kénytelenek voltak elkezdeni.
A McLaren ügyvezetője, Jonathan Neale szerint a Pirellitől való elhatárolódás, illetve egy új gumiszállító integrálása nehéz helyzet elé állítaná a Forma-1 csapatait.
„Jelen pillanatban azt feltételezzük – bár nem tudom, hogy van-e bármiféle alapja ennek –, hogy valahogy folytatódni fog ez a dolog a Pirellivel” – mondta a szakember a minap egy telefonos sajtókonferencián.
„Ha igen, akkor megvannak a szélcsatornás abroncsaink, illetve a szükséges információink, melyek segíthetnek minket a fejlesztésekben. Nemcsak a McLarennél, de minden csapatnál alapvetően befolyásolja a versenyautóval kapcsolatos döntéseket az, hogy mennyire ismerjük a gumikat, azok formáját és súlyát.”
„Szóval, ha lesz egy késői változtatás, tehát mondjuk jön egy új beszállító a sportba, akkor természetesen azzal a gumigyártóval kell dolgoznunk, bárkit is választ az FIA. Ez mindenkire ugyanúgy vonatkozna. De ha az utolsó percben lenne egy nagy változás, akkor minden csapatnak fel kellene zárkóznia. Lennének győztesei és vesztesei a szituációnak.”
Neale szerint a Pirelli reagálása a gumiproblémákra, illetve a csapatokkal való szoros együttműködés a bizonyíték arra, hogy az olasz gumigyártó alkalmas arra, hogy a Forma-1 beszállítója legyen.
„Szerintem mindannyian örömmel láttuk, hogy módosítottak a felmerült problémákat követően. A Pirelli reagált, és természetesen továbbra is szeretnénk, ha ez a sportág biztonságos maradna.”
A pletykák szerint egyébként a Michelin lehet az, mely hamarosan visszatérhet a Forma-1-be – a Hankook és a Bridgestone már korábban kizárta ennek lehetőségét.