A McLaren tette naggyá a Ferrarit Franciaországban - F1VILÁG.HU

A McLaren tette naggyá a Ferrarit Franciaországban

HIRDETÉS

A McLaren vezetője, Ron Dennis szerint csapata tette naggyá a Ferrarit a hétvégi Francia Nagydíjon, ahol sokkal erősebbnek tűnt az olasz alakulat, mint amilyen valójában volt. A brit szakember éppen ezért úgy gondolja, már a hétvégén visszaállhat a rend Silverstone-ban.

A McLaren vezetője, Ron Dennis szerint csapata tette naggyá a Ferrarit a hétvégi Francia Nagydíjon, ahol sokkal erősebbnek tűnt az olasz alakulat, mint amilyen valójában volt. A brit szakember éppen ezért úgy gondolja, már a hétvégén visszaállhat a rend Silverstone-ban.

Azt követően, hogy az elmúlt három versenyt zsinórban megnyerte, visszatérve Európába, a McLaren relatíve gyengén teljesített Magny-Cours-ban. Alonso motorproblémái, és váltóhibája miatt csak a tizedik helyről rajtolhatott, míg Hamilton sem tudta felvenni a Ferrari versenyzőivel a harcot.

Ezek együttese azt eredményezte, hogy a McLaren maga alatt teljesített, ami lehetővé tette a Ferrari számára, hogy senkitől sem zavartatva kettős győzelmet arasson Franciaországban.

“Naggyá tettük a Ferrarit a hétvégén” – mondta Dennis. “Remek munkát végeztek, és nyilvánvalóan javítottak is autójuk teljesítményén. Azonban a mi gyengeségünk miatt sokkal jobbnak tűntek, mint amilyenek valójában voltak. Bízom benne, hogy ezt Silverstone-ban be fogjuk tudni bizonyítani.”

Mindezek ellenére Dennis egyáltalán nincs elcsüggedve, különösen azért nem, mert Raikkönen nyert.

“Örülünk, hogy nem Massa nyert, hiszen ezzel minimalizáltuk vesztésegeinket. Massa közelebb állt Lewis-hoz, így nem tudott olyan sok pontot hozni rajta. Ha ez volt az idei legrosszabb versenyünk, ám legyen. Ha az elmúlt versenyeken nem szárnyaltunk volna, nem vezetnénk most a bajnokságot, de minden versenyt nyilvánvalóan nem lehet megnyerni.”

“Lewis remek munkát végzett, és behozta autóját a harmadik helyre. Immáron nyolcadszor állhat idén a dobogón, és ez nem a szerencsének köszönhető. Számomra nagy élvezet volt Fernando küzdelme, az elejétől kezdve kemény csatákat vívott, és mindent kihozott a szituációból. De ilyen a motorversenyzés” – folytatta Dennis, aki szerint a McLaren jól döntött, mikor három kiálláson hagyta Hamiltont, még akkor is, ha ezzel esélye sem volt felvenni a versenyt a Ferrarikkal.

“Nem rajtolt túl jól Lewis. Sokan feltartották, a sebességével nem volt gond, de az előzés szinte lehetetlen volt. Mindent megtettünk annak érdekében, hogy előrébb lépjen, ám végül úgy gondoltuk, a három kiállásos stratégiával be tudjuk biztosítani a harmadik helyét, ezért nem változtattunk az eredeti taktikán.”

Dennis azt is elmondta, bosszantó volt, hogy Alonso a váltó meghibásodása miatt bukta el a hétvégi futamot. A szakember elmondta, egyszeri esetről van szó.

“Mindig nehéz elfogadni a váltóhibát, de egyszeri esetről volt szó. Ez egy olyan alkatrész, melyet már három éve használunk, így értetlenül állunk a probléma előtt. Biztos vagyok benne, hogy az adatok kiértékelése után megtudjuk a probléma pontos okát, és azt ki tudjuk majd szűrni a jövőben. Éppen ezért nem aggódunk, hogy újból előjön a probléma.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!